Jelenlegi hely

Ünnepi programsorozat a Budapest Bábszínházban

Karácsonyfadíszítés, jótékonysági akció és szilveszteri koncert várja a közönséget a Budapest Bábszínházban. A társulat teljesíti a gyermekotthonokban élő gyerekek gömbökbe rejtett kívánságait, és arra biztatja a nézőket, csatlakozzanak ők is a kezdeményezéshez.

November 30-án, advent első vasárnapján, a délutáni Mindenki legyen kufli! című előadás után karácsonyfadíszeket készíthetnek a gyerekek és szüleik, hogy az aulában a színház karácsonyfáját az elmúlt évek hagyományaihoz híven együtt díszíthessék fel a társulat tagjaival.

December 24-én, szenteste napján, az Andrássy úti teátrumban A holle anyót tűzi műsorra a színház. December 28-án folytatódik az Éjszaka a bábszínházban című program. A sárkányfutó átka című előadáshoz kapcsolódóan kulisszatitkokat tudhatnak meg azok a 10-12 éves gyerekek, akik ellátogatnak az egész éjszakás kalandjátékra.

Az esti előadás után, amikor elcsendesedik a színház és a színpadon leoltják a fényeket, kezdetét veszi a program a Budapest Bábszínház sötét folyosóin. Az eseményt, a Gengszter nagyi előadáshoz készült verzióval, január 30-án is megrendezi a teátrum.

A közlemény szerint az idén is összefogott a színház a Köjkök a Gyermekotthonban Egyesülettel, hogy száz rászoruló, gyermekotthonban élő gyermek karácsonyi kívánságát teljesítsék. A bábszínház ezúttal is arra kéri nézőit, vegyenek részt velük ebben az akcióban, hogy együtt tegyék szebbé a gyerekek karácsonyát. A kívánságokat az aulában, a karácsonyfára felakasztott átlátszó gömb díszekben találják meg.

A társulat színművészeinek fellépésével szilveszteri koncertet tartanak. A 15 órakor kezdődő eseményen a teljes repertoárból válogatnak az előadók. Hallható lesz többek között a legtöbb Kufli-sláger, valamint a Hamupipőke, a Holle anyó, a Szomjas troll, a Péntek úr csodálatos barátai című előadás dalai.

A közleményben kiemelték, hogy Az utolsó bárány című produkció zenekara is újra összeáll, hogy eljátsszák a közönségkedvenc dalokat, és nem hiányozhat Boribon és Babaróka sem. "Lesz egy kis meglepetés is: új dallal készül a színház, méghozzá az egész társulat előadásában" - írták, hozzátéve, hogy a koncert háziasszonya Cseri Hanna lesz.

A felnőttek számára is kínálnak szilveszteri programot, a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el… vásári bábrevüt 20 órától tűzik műsorra. A vajdasági magyar népköltészet gazdag kincsestárának élettel teli, harsány és szókimondó, gyakran tabudöntögető, kifejezetten felnőtteknek szóló darabjai elevenednek meg a színpadon rendhagyó vásári bábjátékként sok zenével és tánccal - írták, hozzátéve: az előadás után az óévet a nézőkkel közös koccintással búcsúztatják a művészek a színpadon.

További információ

Forrás: MTI

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére