Jelenlegi hely

Új helyre költözik a Csodák Palotája

A Camponából a Kolosy térre költözik sokunk kendvence, a Csodák Palotája. A tervek szerint októbertől az óbudai Csopa Playbar alatti területen nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt. A két Csopa összeköltöztetésével Európa legnagyobb tudományos szórakoztatóközpontja jön létre a Bécsi úti üzletközpontban. - írja a vg.hu.



Kép forrása

A költözés oka

Az összeköltöztetés egyik oka, hogy a Camponában bérelt mintegy 1800 négyzetméteres területet kinőtték, és nem sikerült további időszakra, illetve további területeket megfelelő feltételekkel bérelniük. Emellett, bár a vidékről érkezőknek jól megközelíthető hely volt a Campona, a budapestiek nagy részének azonban kiesett, így öt év után a költözés mellett döntöttek. 

Az 1996-ban, Közép-Európában elsőként létrejött Csodák Palotája science center ötlete Öveges professzoré volt, aki a természettudományok játékos formában történő tanításának egyik úttörőjének és legnagyobb mesterének számított. A Váci úti szülőházból 2005-ben a Millenárisra költöző kiállítás 2012 óta üzemelt a Camponában, és még idén továbbáll Óbudára.

Októbertől új helyszínen, még több érdekesség

A forgalmas tömegközlekedési csomópontban – HÉV-vel, buszokkal és a budai fonódó villamosjáratokkal is megközelíthető helyen – épült Bécsi úti üzletközpontban az eredeti kiállítás felújított változatát nézhetjük meg októbertől. Ezzel megszületik Európa egyik legnagyobb alapterületű, több mint 250 játékos elemet felvonultató tudományos szórakoztatóközpontja. 

Augusztus 31-ig keresd a Camponában!

A tervek szerint a Camponában még augusztus 31-ig látogatható kiállítás - többek között augusztus 20-án is nyitva lesznek - , majd a költözés miatt egyhónapos szünetet tartanak, így októbertől nyitják meg újra a kapukat. Az óbudai Playbar egy-két napra zár majd be az informatikai rendszer összehangolása miatt.


Kép forrása

Az ügyvezető várakozásai szerint a kiállítás a következő két évben elérheti a 300 ezer látogatót. A mindenre érvényes jegyek szabadulószobákba és interaktív számítógépek elé is helyet biztosítanak majd, és bevezetésre kerülhetnek a délutáni jegyek, melyeket 50%-os kedvezménnyel lesznek megvásárolhatók. 

Budapestimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére