Jelenlegi hely

Tündérkerti forgatag

Színházi előadás, koncert, kézműves foglalkozás és kiállítás is lesz a vasárnapi rendezvényen.

2025. március 23-án, vasárnap 11 órától 16 óráig ingyenes programok lesznek a Nemzeti Színházban.

"Nem mindig lehet megtenni, amit kell,
de mindig meg kell tenni, amit lehet." Bethlen Gábor

Tündérkerti programok

Hajóorr

10.00-14.00 Gyümölcsfa oltás forgatag

  • Közreműködnek: Kovács Gyula, a Karcagi Birkafőző Egyesület
  • Boglya Népzenei Együttes, Bozót Néptáncegyüttes, Csalit Táncegyüttes
  • Eszterlánc zenekar, Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes, Kósa Banda, Körözsi zenekar
  • Magyarlapádi Piros Pántlikás Zenekar, Sárándi Férfi Dalárda, Siba Táncegyüttes
  • Vidolin zenekar, Zala Zenekar
  • Köszöntőt mond: Gyönyörű Zsiga, a Magyar Kultúra Lovagja

Kaszás Attila Terem

11.00 Móricz Zsigmond: Boszorkány

A Kaszás Attila Színház és a Spectrum színház közös produkciója

Első emeleti előcsarnok

11.00 " Hal helyett hálót " – kultúra visszatanító délelőtt

  • Táncház, népdal tanulás és kézműves foglalkozások várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
  • Közreműködnek: Boglya Népzenei Együttes és táncosaik
  • Borvirág B’orchestra zenekar és a Kékcsei Asszonykórus
  • Csíki Család Kézműves Műhelye

14.00 Kiállításmegnyitó – Csordás Katalin viseletkészítő népi iparművész és Szabó Árpád MMA ösztöndíjas pliszírozó népi iparművész alkotásaiból

14.30 Kiállításmegnyitó – Verebes György festőművész alkotásaiból

15.00 Könyvbemutató – Ambrus Lajos – Kovács Gyula, Tündérkerti Pomológia

Szervezők: Nemzeti Színház, Hagyományok Háza, Petőfi Kulturális Ügynökség, Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, Boldog Salamon Kör, valamint a Kaszás Attila Kulturális Hagyatékőrző Egyesület 

Forrás

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére