Jelenlegi hely

Több, mint mozi – Újra megnyílik a Puskin Kuckó

Januárban folytatódik a Puskin Kuckó, a Budapest Film családi programsorozata a Puskin moziban, ahol filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket minden szombaton és vasárnap. A koncertek főleg a farsang jegyében zajlanak. 

A helyszínen Gryllus Vilmos, a Kolompos együttes, valamint a Rutkai Bori Banda is zenélni fog a publikumnak. A Kolompos Együttes farsangi zenés mulatságot, Rutkai Bori pedig Citrom Cirkuszát mutatja be. A Nefelejcs és a Fabula bábszínház készül produkcióval, valamint vendégül látják Boribonékat és Mazsoláékat, és a hisztis királykisasszonyt is.

A Legkisebbek mozijában május végéig levetítik a programsorozat kedvenceit.

Olyan magyar klasszikusokat is levetítenek, mint a Lúdas Matyi, Szaffi, Vuk és az Égigérő fű. Az érdeklődők láthatják többek között a Lengemeség, Egy kupac kufli, Mancs őrjárat, és a Bogyó és Babóca, valamint Vizipók Csodapók epizódjait is.

A tölgy – Az erdő szíve pedig a moziba varázsolja a természet humorát, izgalmait és szépségét.

A mozi játszósarka új falidekorációt kapott, valamint újabb játékokkal és gyerekkönyvekkel bővült.

Puskin Mozi, 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18.

Részletes program

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére