Jelenlegi hely

Tájházak napja Pest megyében

Kenyérsütés, rétesnyújtás, Lego-falu, nyitott porták, kézműves vásár, sokadalom... Április 23-24-én a tájházak a megszokott látnivalók mellett izgalmas, színes programokkal tárják ki kapuikat a látogatók előtt. 

A Magyarországi Tájházak Szövetségének országos rendezvénysorozata a Tájházak Napja. Az eseményhez csatlakozó tájházak országszerte a legtöbb helyszínen ingyenesen várják a vendégeket, szakvezetéssel mutatják be az egyes épületek berendezéseit.

Sok helyen hagyományőrző csoportok lépnek föl a helyszínen, s kézműipari portékák között lehet válogatni, vásárolni, tájjellegű ételek kóstolásával egybekötve.

"Jöjjenek el hozzánk a szép mulatságba,
Tiszta szívvel várja a háznak a gazdája.”

A paraszti hagyományban a legszélesebb körben volt ismert Szent György alakja, akinek ünnepnapja április 24-hez kötődik.

2013 óta a jeles napot követő hétvégén hagyományteremtő programokkal nemcsak a tavaszi állatkihajtás egykori emlékeire, hanem a megújulásra, a természet és az emberek újjászületésére is figyelmet kívánnnak fordítani.

Ez a nap, a Tájházak napja remek lehetőség, hogy a hosszú tél után, a tavasztól őszig tartó nyitva tartás kezdetén megismerjük szűkebb pátriánk vagy távolabbi vidékek egykori életmódját, paraszti kultúráját, és felfigyeljünk mindarra, ami a hagyományos tudásból hasznosítható, újra élhető modern világunkban is.

A tájházak ünnepélyes tavaszi kapunyitása alkalom arra is, hogy tavaszi, nyári programajánlatokra, eseményekre felhívják a leendő látogatók figyelmét. 2022-ben kiemelt szerepe lesz a népi építészeti értékek védelmének. 

Pest megyei programok

Acsai Tájház

2683 Acsa, Kossuth út 35., Április 24. 13-17 óra

  • Népviseletek Napja és Tavasznyitó a Tájházban
  • Ugyanezen a napon 13 órától megnyitja kapuit a felújított tájház, a kiállítás ingyenesen megtekinthető.
  • Az udvaron népi játszótér, motívumfestés, hagyományos népi ételkóstolás lesz.
  • 15 órától a Csibaj Banda húzza a talpalávalót.

acsa.hu

Albertirsai Faluház

2730 Albertirsa, Tó u. 9., április 23. 10-16 óra

A Tájházak Napján eszem-iszom-dínom-dánom várja az Albertirsára látogatókat. Gólyalábas bemutatóval kezdjük a napot, majd Borgya-Réfi Ildikó vezetésével táncra perdülünk a Bor-óka zenekar húzza a talpalávalót. Ha szeretnél játszani, vár a Játéktér.

Ha pedig serénykednél a kemence körül, akkor vegyél részt kézműves bemutatóinkon: kenyérsütés, tésztakészítés, kolbásztöltés, rétesnyújtás. Kézműves vásár, népi étek és ital várja a megjelent sokadalmat. Ha szeretnél találkozni egy igazi juhásszal, akkor gyere és tölts el egy élménynapot szlovák faluházunkban. 

  • 10.00 Hórihorgas Hujákolók gólyalábas-óriásbábos társulat műsora
  • 11.00 Táncház Borgya-Réfi Ildikó és a Bor-óka együttes
  • 12.00-16.00 Hernádi Péter zenél

kulturatkozvetitunk.hu

Barlanglakás Emlékkiállítás

1222 Budapest, Veréb utca 4., április 23. 14-19 óra

  • Ismerkedés régi idők növényi festékeivel
  • A Barlanglakás Emlékkiállítás ismét megnyitja kapuit a Tájházak Napja alkalmából. Ezen a délutánon megismerkedhetünk a konyhakertek növényeivel és a belőlük készült festékekkel. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas foglalkozásunkon kipróbálhatják a növényi festékeket, tintákat.
  • Régi református szimbólumok kifestésén kívül lehetőség lesz kipróbálni a nádtollal való írást is. Ősi gyógymódok megismerése mellett gyógyteákat is megkóstolhatnak. 

budafokibarlanglakas.hu

Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény, Heimatmuseum

2040 Budaörs, Budapesti út 45., április 23. 10-14 óra

LEGO falu/LEGO Land a Heimatmuseumban

Budaörs híres régi épületei – templom, Weber ház, lányiskola, Adler fogadó – LEGO-ból megformálva! Mind ehhez viseletbe öltözött Lego-figurák, állatok, szekerek, szerszámok és még sok más kiegészítő is társul! Amit pedig az érdeklődő gyerekeknek és kísérőiknek kínálunk: bemutatófilm az utcarészlet összerakási folyamatáról, közös legozás, amelynek során felépíthetik a Kőhegyi kápolnát Lego kockákból. De az állandó múzeumi enteriőrünk, a fűszerkert, a Mini-Heimatmuseum és kellemes zöld kertünk is várja a látogatókat – április 23-dikán 10-14 óráig díjmentesen.

heimatmuseum.hu

Cinkotai Tájház

1164 Budapest, Batthyány I.. u. 16., április 24. 10-16 óra

Cinkota ma a 16. kerület része. Története egykor összeforrt a magyarországi szlovák kisebbség életével. A hagyományos paraszti életmód tárgyait mutatja be Cinkota egyik utolsó megmaradt parasztáházában a múzeum.

A Tájházak Napján a Cinkotai Tájház 10-17 óráig várja látogatóit vezetéssel, érdemes meglátogatni a főváros ritka tájházainak egyikét.

helytortenet16.hu

Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely

2142 Nagytarcsa, Múzeumkert utca 21., április 23. 14-18 óra, április 24. 14-18 óra

  • Tájházak Napja+Népviselet Napja
  • Április 23.: 16.00 Mohos Zsófia Élő népviselet Nagytarcsán c. fotókiállítása megnyitója, gyermek citerazenekar, kézművesség: anya-lánya gyöngyfűzés, 15.00 és 17.00 tárlatvezetés a felújított kiállításban.
  • Április 24.: A Népviselet Napja. 14.00 kézművesség: makramé ékszerkészítés, viseletbemutató, beöltöztetés, 16.00 folklórműsor a szabadtéri színpadon: Nagytarcsai Hagyományőrző Néptáncegyesület, Vencsok Asszonykórus és a Rozmaring Néptánc Egyesület, 15.00 és 17.00 tárlatvezetés a felújított kiállításban.

nagytarcsa.hu

Ócsai Tájház

2364 Ócsa, Dr. Békési P.A. u. 4-6., április 23. 10-16 óra, április 24. 10-16 óra

Nyitott porták

Az Ócsai Tájház és az ócsai Öregfalu több portája is sarkig tárt kapukkal várja a betérőt, hogy ezen a napon ingyenesen mutathassuk be gyűjteményi házainkat, az elmúlt években megújult portáinkat és csodálatos templomainkat. Látogatható porták: Ócsai Tájház és Sütőasszonyháza (Dr. Békési u. 4-6.)Ágas-ház (Dr. Békési u. 10.). Kisfüstös – műemléki szálláshely (Türr István u. 4.)

Katolikus és református templomainkban sokan viseletet öltenek magukra a Népviselet Napja alkalmából. Az Ócsai Tájház épületegyütteséhez tartozó Ágas-ház felújításra került az utóbbi években. A megújult épületet és iskolatörténeti kiállítást az idén átadhatjuk a nagyközönségnek. A kiállítás megnyitón egy élő történelmi képbe csöppennek a látogatók. Az “új tanító eskütételének” lehetnek szemtanúi. Kezdési időpontja: 2022.04.24., 14.00 (Dr. Békési u. 10.)

ocsaitajhaz.blog.hu/2022/04/11/nyitott_portak_tajhazak_es_nepviselet_napja_ocsan_2022_aprilis

Pomázi Örökség Tájház

2013 Pomáz, Kossuth L. u. 48/A, április 23. 9-13 óra

Szerb húsvéti szokások

A szerbek mai napig a Juliánus-naptárt használják, így a húsvétjuk későbbre esik, mint ahogy a Gergely-naptárban van. A szerb húsvéti hagyományoknak és szokásoknak szentelünk alkalmat ezen a neves napon.

Amit a tájházról tudni érdemes: Az Örökség Tájház épülete a Kossuth Lajos utcára merőleges, szoba-konyha-szoba és külön bejáratú hátsó lakrész konyha-szoba alaprajzi elrendezésű ún. hosszúház, műemléki védettség alatt álló népi műemlék épület. 

A tájház a 19. század első harmadában épült, több átalakításon esett át. Sárba rakott kőből és vályogból készült, különösen érdekes a szabadkéményes, “füstös” konyha. A Tájházban szerb és német nemzetiségi lakásbelsőt, viseleteket mutatnak be két elkülönített részben, ezt kiegészíti a várostörténeti kamarakiállítás.

Taksonyi Német Nemzetiségi Tájház

2335 Taksony, Dózsa Gy. út 52., április 24. 15-20 óra

2022. április 24-én vasárnap 15 órakor a Taksonyi Német Nemzetiségi Tájház újra megnyitja kapuit Az otthonunk című kiállítással. 

A tájházat megnyitja Kreisz Mátyás Tamás, a Taksonyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A megnyitón közreműködnek a Taksonyi Dunamenti Fiatal Svábok Táncegyesületének táncosai. A jó hangulatról a Heimatklang Zenekar gondoskodik. Az érdeklődőket helyben készült ételek kóstolója és kézműves foglalkozások várják.

taksony.hu/turizmus/tajhaz

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére