Jelenlegi hely

SlowXmas 2021 – Lassulj le és töltődj fel!

Koncerteket, kiállításokat, színházi előadásokat, irodalmi beszélgetéseket, gyerekprogramokat és workshopokat is kínál a Slowxmas 2021, Budapest tematikus utcáinak közös programsorozata november 26. és december 24. között.

Rohanás helyett élmény, kultúra és egymásra figyelés adventkor

Immár negyedik alkalommal fognak össze Budapest ikonikus utcái, a Falk Art&Antique Street (Falk Miksa utca), a Bartók Béla Boulevard (Bartók Béla út), a Fashion Street (Deák Ferenc utca), a KultUnio (a hetedik kerület multikulturális negyede) és a Ráday Soho (Ráday utca), hogy a karácsonyi rohanás helyett rámutassanak az advent igazi jelentésére.

Arra szeretnék ösztönözni a járókelőket, hogy lassuljanak le, töltsék stressz mentesen ezt az időszakot, a pörgést cseréljék élményekre és művészetre. A program, akár egy adventi kalendárium, minden napra ígér egy koncertet, kiállítást, színházi előadást vagy workshopot. 

A SlowXmas programjai idén közös tematika köré épülnek: múltra és jelenre, valamint az együttműködésre, az egymásra való odafigyelésre.

A Bartók Béla Boulevard-on színházi-, gasztroélmény és izgalmas séták várják az érdeklődőket. Újbuda kanyargós utcái, terei, kávéházai telis-tele vannak irodalmi, kulturális örökséggel, történetekkel. Az Irodalmi Szalon irodalmi sétáján Juhász Anna vezetésével a 11. kerület nevezetes helyszíneit és történeteit ismerheti meg a közönség, olyan hírességek történeteit, mint Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond vagy Karinthy Frigyes, de Bartók Anno néven lesz művelődéstörténeti séta is.

Az Óvóhely Kultúrbunkerben Shakespeare Hamletjét adják elő, a Hungary L!ve PopUp Shopban pedig Orwell 1984 című regénye nyomán született színházi előadás lesz látható.

A Ráday GasztroEST-en Katona Csaba történész tanulságos történeteket oszt meg a közönséggel. Vezetésével gasztrotörténeti sorozat indul, amelynek keretében vendéglátóhelyekre látogatnak el. A program november 30-án az iF Jazz Klubban élő dzsesszel egészül ki, míg december 1-jén a Trattoria, december 15-én pedig a Claro Bisztroba látogatnak el. A Stúdió K Színház jóvoltából pedig Günter Grass Nobel-díjas német író egyik regénye elevenedik meg.

További művészeti és dizájnprogramok várják a közönséget a SlowXmashoz csatlakozott további utcákban is. A Fashion Streeten, Budapest szívében az ArtHungry.com kreatív közösségi oldal hetedik díjátadójával készülnek a Deák Ferenc utcában található Deák Palotában.

Kiállítások sora várja a közönséget a Falk Art&Antique Streeten. A Bodó Galéria és Aukciósház az 5. nagyszabású árverését tartja december 9-én: a karácsonyi aukción majdnem 200 alkotás közül válogathatnak az érdeklődők. A MissionArt Galéria karácsonyi vásárt tart 20. századi és A Király utcában a K11 Művészeti és Kulturális Központban filmekből és filmzenékből lesz esti kvízjáték.

Részletes program

Forrás: MTI, bevasarloutca.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére