Jelenlegi hely

Séta a pillangók között - Megnyílt a Lepkekert

A mai naptól ismét látogatható a Lepkekert a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol 19 trópusi lepkefaj több mint négyszáz egyedében gyönyörködhetnek a látogatók, méghozzá testközelből, hiszen a közönség a szó szoros értelemben a színpompás lepkék között sétálhat.

A Lepkekert az Állatkert szezonális látnivalója, amelyet július 11-től kezdve újra birtokba vehetnek a látogatók. Erre a szezonra 19 különféle lepkefajjal népesítették be, a szóban forgó fajok a trópusi Közép- és Dél-Amerika lakói. Nemcsak színpompásak, hanem sok más érdekesség is jellemzi őket.

A Júlia-lepkék hímjei például a természetben úgy elégítik ki ásványianyag szükségüket, hogy kajmánok, vagy éppen teknősök könnyeit szívják fel pödörnyelvükkel. Az égkék azúrlepke pedig megkapó szépségét támadói elbizonytalanítására használja, hernyó korában pedig a kannibalizmusra is hajlamos.

A lepkéket nemcsak repülés, hanem táplálkozás közben is érdemes megfigyelni, például amikor édes gyümölcsök, félbevágott banán vagy narancs nedvét szívogatják. De a gyümölcsökön kívül kapnak mesterséges nektárt is (ennek a keveréknek egyébként az egyik fontos összetevője nem más, mint a jóféle magyar akácméz), sőt, a Lepkekertben pompázó virágokat, például a színváltóvirág néven is ismert sétányrózsákat is szokták látogatni.

A Lepkekert lakói csaknem mindannyian egy Costa Ricában működő lepkefarmról származnak, ahol a lepkefarmerek számos látványos és érdekes lepkét szaporítanak nagy sikerrel. A szállításra akkor kerül sor, amikor a hernyók bebábozódnak. Amíg báb állapotban vannak, megfelelő csomagolásban légi úton több ezer kilométert tesznek meg Miamin és Frankfurton keresztül, s ezután érkeznem meg hozzánk Budapestre. Tavaly kisfilmen is megmutatták, mi történik a bábok kicsomagolása után.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére