Jelenlegi hely

Rendőr- és tűzoltónap lesz szombaton a Városligetben

Tűzoltási és kutyás kábítószerkereső bemutatóval, rendőrzenekari koncertekkel és más látványos programokkal várják az érdeklődőket szombaton a budapesti Városligetbe a hatodik közös rendőr- és tűzoltónapra.

Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta: a program már pénteken elkezdődik a meghívott lengyel, cseh, szlovák és osztrák rendőrzenekarok Szent István és Szent György téri koncertjével. Szombaton 10 órától várják az érdeklődőket a Városligetbe, ahol lesz egyebek mellett tonfabemutató, illetve kutyás és lovas rendőrök, valamint készenlétisek szórakoztatják majd a közönséget.


Ez lesz a második év, amikor a rendezvényre meghívták az ország összes rendészeti tantárgyat hallgató szakközépiskolás és gimnazista tanulóját, a visszajelzések szerint 3700-an látogatnak el a ligetbe. "Őket szeretnénk megnyerni a szakmának" - fűzte hozzá a szóvivő.
Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének ismertetése szerint ők szombat reggel egy látványos felvonulással nyitják a napot: a tűzoltók védőszentjéről elnevezett Szent Flórián térről vonulnak át tűzoltóautókkal a Városligetbe. Ott minden érdeklődő bemászhat egy tűzoltóautóba, megnézheti a ligetet egy magasból mentő kosarából, a gyerekek védőruhába öltözhetnek, és kipróbálhatják az oltást, vagy azt, milyen füstben tájékozódni. Azt szeretnék bemutatni, hogy milyen fontos, hasznos és esetenként nem annyira látványos munkát végeznek a kollégák - tette hozzá.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 69 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére