Jelenlegi hely

Rendhagyó mesejátszóteret adtak át a Bethesda Gyermekkórházban

Varázsparipán és hintón száguldhatnak a hosszan bent gyógyuló gyerekek az új mesejátszótéren és élménykertben. A Kő Boldizsár tervezte parkot mesék ihlették.

Rendhagyó meseösvényt és pszichoterápiás élménykertet adtak át a Bethesda Gyermekkórház Ilka utcai részlegében május 19-én.

A gyermekek gyógyulását elősegíti, ha a nem természetes, kórházi körülmények között is próbálják megőrizni számukra a mindennapokat. A mesekertben a kicsik megélhetik gyermekségüket. A játékra, élményre, rehabilitációra egyaránt használható mesekertet mindenféle betegségből lábadozó gyermek tudja használni, és ebben a térben a családok együtt lehetnek.

A Kő Boldizsár által tervezett, fából készült játszóteret úgy alakították ki, hogy az a kerekesszékes gyermekek számára is élményt nyújtson. Készült egy kerekesszékkel használható, speciális hinta, a terápiás foglalkozásra kialakított kunyhók akadálymentesek, továbbá a meseösvény is bejárható kerekesszékkel és a téren úgy helyezték el a játékelemeket, hogy azok ülve is szem-, illetve kézmagasságban legyenek a gyerekeknek.

Oyan tér létrehozása volt a cél, ahol a kórház falai közül kiszakadva, ingergazdag környezetben lehetnek együtt a gyerekek. Ahol egyszerre gyógyulnak és közösségben vannak.

  

A játszótér megvalósulása az igazi összefogás jele is: a 40 millió forintos kormányzati támogatás mellett társadalmi gyűjtés keretében 20 millió forintot kaptak adományozóktól, amit a Bethesda Kórház Alapítvány további 20 millió forinttal egészített ki a tavalyi felajánlott adó 1 százalékból.

Forrás: MTI

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére