Jelenlegi hely

Petőfi szabadnap – Egész napos, ingyenes rendezvényt tartanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából nagyszabású, új állandó kiállítással köszönti névadóját a Petőfi Irodalmi Múzeum. A kiállítással együtt a felújított terek és a Károlyi-kerttel egybenyitott múzeum udvara is megnyílik, valamint január 14-én egész napos, ingyenes program várja a látogatókat.

Szombaton a kisebbek részt vehetnek a János vitéz (h)arcai című társasjátékhoz kapcsolódó bábfoglalkozáson, különleges portyára indulhatnak Petőfi pesti kalandjai nyomán, továbbá megnézhetik Jankovics Marcell 1973-ban készített János vitéz című rajzfilmjét is.

A rendezvényen az egész család bekapcsolódhat a kiskőrösi Szivárvány szlovák táncegyüttes táncházába, vagy a közösségi Petőfi-dobolásba Sirokai Mátyás költő vezetésével. Délután szépírók, irodalomtörténészek, valamint a tárlatot megalkotó múzeumi szakemberek szubjektív tárlatvezetései mutatják be a kiállítást.

Egyebek közt a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak versszínháza, Vörös István költő, prózaíró és Scherer Péter színművész Él-e még Petőfi? című irodalmi előadása gazdagítja a kínálatot, valamint a Béla borászat borainak kíséretében Petőfi bordalainak történetét ismerhetik meg a látogatók Csörsz Rumen István irodalomtörténész és Márfi Márk színművész közreműködésével.

A PIM Költő lenni vagy nem lenni című állandó kiállítással együtt a felújított közönségforgalmi terek és a Károlyi-kerttel egybenyitott múzeumi udvar is megnyílik a közönség előtt.

Az estet fényfestés, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák koncertje egészíti ki.

Az új kiállítás és a programok ezen a napon ingyenesen látogathatók.

Részletes program

Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053 BudapestKárolyi utca 16.
2023. január 14. 10.00 - 22.00

Forrás: pim.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére