Jelenlegi hely

Országos Rendőr- és Tűzoltónap a Városligetben

Egy napra ismét bárki tűzoltó lehet! Április 27-én izgalmas közösségi térré alakul a Városliget! Az ünnepségsorozat a tűzoltó járművek látványos felvonulásával veszi kezdetét, majd két színpadon váltják egymást a fellépők. Az ügyességi játékokkal, arcfestéssel, roncsvágással és tálcatűz-oltással is színesített rendezvényen a látogatók a hivatásos élet kulisszái mögé nyerhetnek betekintést.

A gyermekeket ügyességi játékok, füstsátor és körutazásra csábító tűzoltójármű várja, míg a felnőttek közelebbről is megismerkedhetnek a tűzvédelemmel, a tűzoltó szakfelszerelésekkel és a katasztrófavédelem szerteágazó tevékenységével.

Az egész napos rendezvény alkalmat teremt arra, hogy a látogatók bepillanthassanak a hivatásos élet kulisszái mögé. A résztvevők a múlt emlékei között is barangolhatnak a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának kiállításán, és utazhatnak a jövőbe is, a legmodernebb technikai eszközök megismerése révén.

Különleges izgalmat ígér és tanulsággal is szolgál majd a tálca- és olajtűzoltási bemutató, akinek kérdése van, az pedig bizalommal fordulhat az Országos Tűzmegelőzési Bizottság szakembereihez.

Városligeti Tűzoltónap 2019. programja

2019. április 27., szombat, 8.15–17.00

8.45-9.30 - Tűzoltógépjárművek felvonulása
9.30-10.00 - Katasztrófavédelem Központi Zenekarának térzenei előadása
10.00-10.15 - Megnyitó

Tűzoltók:

10.30-11.00 - Interaktív gyermekműsor
11.00-11.40 - Budapest-Zugló Majorette csoport előadása
11.40-12.10 - Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság technikai bemutatója
12.10-13.00 - HAHÓ Együttes gyermekműsora
13.00-13.30 - Kőhalmi Ferenc bűvész bemutatója
13.30-14.15 - Napvirág Zenekar műsora bűvészprodukcióval
14.15-14.45 - Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság alpintechnikai bemutatója a kalandváron
14.45-15.15 - Magyar Honvédség tűzszerész-bemutatója
15.15-16.00 - Tolvai Reni fellépése
16.00-17.00 - Flórián Band műsora

Forrás: Lánglovagok oldala

Városligeti Rendőrnap programok

9.00-9.30: Rendőr gépjárművek (autók és motorok) vonulás
(útvonal: Szent György tér - Palota út – Attila utca –Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány)
9.40-9.55 - a Készenléti Rendőrség és a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának térzenei előadása
10.20-10.35 - Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár bemutatója
10.35-10.55 - Lovas bemutató
11.00-11.20 - NAV Merkúr Bevetési Egység dinamikus bemutatója
11.20-11.35 - Készenléti Rendőrség Köztársasági Elnöki Őrség bemutatója
11.35-11.55 - Kutyás bemutató
12.00-12.20 - tonfa bemutató
12.20-12.50 - Kutyás bemutató
12.50-13.30 - Díjátadó
13.40-13. 50- Helikopteres légibemutó
14.00-14.50 - Wolf Kati akusztikus élő koncert
15.00-15.10 - Karos forgalomirányító Verseny eredményhirdetése
15.10-15.30 - Intézkedéstaktikai és közelharc bemutató
15.30-15. 55 - BRFK kórus fellépése

Gyermekudvar

10.00-16.00 - Arcfestés, ugrálóvár, csúszda, söprögető szimulátor, lufihajtogatás
10.30-11.10 - Napvirág Zenekar gyermekkoncert
11.30-12.00 - Rave Dance Sporttánc Egyesület fellépése
12.10-12.50 - Tomi bohóc műsora
13.00-13.40 - Pintácsi Viki gyerekműsora
13.50-14.20 - Kutyás bemutató

2019. április 27. 8.45-17.00
1146 Budapest, Városliget

Forrás: BRFK 

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Családháló
Képmás Magazin
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
NOE
Ugrás az oldal tetejére