Jelenlegi hely

Mesés könyvespolc a Bethesda Gyermekkórház kerítésén

A Bethesda Gyermekkórház a betonoszlopokból álló kerítését 70 kötetes óriás “könyvespolccá” varázsolták egy jótékonysági összefogással. Egy jó könyv minden gyermek lelkét megerősíti, és a betegség idején nemcsak a figyelmét tereli, hanem akár gyógyító ereje is lehet. A mesés színek pedig mosolyt csalnak a gyerekek, felnőttek arcára, ez a járvány idején különösen fontos!

Újjávarázsolt kerítés

A Móra Könyvkiadó és a festéshez szükséges anyagokat felajánló Kemikál Építőanyagipari Zrt. támogatásával Babos Bertalan „Zsili” képzőművész és csapata kivitelezésében újult meg április 10-én a Bethesda Gyermekkórház betonkerítése.

Az ötlet a kórház és a Móra egy másik együttműködéséhez kapcsolódóan született, mely során a Móra adja ki a kórház szakemberei által írt gyermekfejlesztésről szóló MocorGO című kötetet.

„Hosszabb ideje terveztük, hogy felújítjuk a kerítést, és egy beszélgetés során felmerült, hogy ezek a betonelemek pont úgy néznek ki, mintha óriás könyvek lennének egy könyvespolcon. Már több ilyen kreatív kerítésfelújítási projekt képe kering a világhálón, gondoltuk, megvalósítunk egyet nálunk is.

A könyvek a gyerekek gyógyulása során mindig is fontos szövetségeseink voltak, miért ne kaphatnának szerepet a kórházi homlokzat barátságosabbá tételében is? Pláne, hogy a járvány idején különösen fontos, hogy megragadjunk minden lehetőséget, hogy felvidítsuk a hozzánk érkező gyermekeket és szüleiket”

– mondta el Tamásné Bese Nóra, a Bethesda Gyermekkórház társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója.

A Móra Kiadó tavaly ünnepelte alapításának 70. évfordulóját, idén pedig több ikonikus szerzője, például Zdenek Miler, Romhányi József és Janikovszky Éva születésének is kiemelt évfordulója van.

A kerítésen helyet kapnak az évfordulósok kötetei – kiemelten Janikovszky Éva könyvei – és a Móra-olvasók kedvenc klasszikus és kortárs íróinak munkái.

A kivitelezést a számos ikonikussá vált belsőépítészeti projektről – mint például a Csendes, a Szatyor vagy a Púder – ismert Babos Bertalan „Zsili” és zseniális csapata végzi, akik márciusban nőnap alkalmából egy hasonló könyves street arttal örvendeztették meg a várban sétálókat a Budavári Önkormányzat felkérésére a „Nők lépésről lépésre” projekt keretében.

Forrás: morakiado.hu, bethesda.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére