Jelenlegi hely

Meseerdő – Manóösvény Törökbálinton

Új családi kiránduló célpont a törökbálinti Meseerdő, ahol az erdei ösvény 11 állomásán állatok, mesebeli manók és tündérek hívják küldetésre a gyerekeket. A QR kódok beolvasása után egy-egy dalt is meghallgathatunk.

Tavaly év végén nyitott meg a törökbálinti Anna-hegy lábánál található Manóösvény, amelynek témáját Wass Albert Erdők könyve és Bulámbuk című mesekönyvei adják. A TTC-pálya mellett kezdődő Meseerdő útvonal egyes állomásihoz Gryllus Vilmos készített zenei betéteket.

Az ösvényen, amely a Pilisi Parkerdő Zrt. támogatásával jött létre, küldetés és próbák is várnak a gyerekekre, amelyek teljesítésével megmenthetik az erdő lakóit.

A játékos erdei ösvényen állatok, mesebeli manók, tündérek kérik a gyerekeket, hogy segítsenek az erdő lakóinak életét megkeserítő hatlábú szarvasállat megszelídítésében. 11 állomáson keresztül játékos feladatok várják a 4-10 éves gyerekeket.

A játékok, feladatok úgy vannak összeállítva, hogy kisebb és nagyobb gyerekek is találjanak benne kihívást, akár egyedül, akár csoportosan, de aki csak nézelődni szeretne, annak is remek szórakozást kínál az ösvény.

A játék alapjául szolgáló mese a feladatok végén egyben elolvasható. Játék közben a kiemelt helyszíneken látható QR kódok okostelefonos beolvasása után egy-egy dalt hallgathatunk meg. Az állomásokon fából faragott állatok, kockaforgató és labirintusjáték is található.

A teljes túra oda-vissza összesen 2 kilométer hosszú, kényelmes tempóval másfél óra alatt bejárható.

Helyszín: a Törökbálinti Focipálya (TTC pálya) melletti, piros jelzéssel kijelölt túraösvény első szakasza

Megközelítés: Tömegközlekedéssel Budapestről a Kelenföld metróállomástól a 172-es vagy 173-as busszal a Munkácsy Mihály utcai megállóhoz kell érkezni. Az Alsóerdősor utcán gyalogosan jutunk el a TTC sportpályáig. A pálya mellett induló erdei úton 100 méter séta után a Meseerdő feliratú kapu jelzi az ösvény kezdetét. Autóval szintén az Alsóerdősor utcába érdemes érkezni.

További információ

Forrás: budaorsinaplo.hu, törökbalint.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére