Jelenlegi hely

Megnyílt a A nagy ho-ho-ho-horgász játszótér

Már birtokba is vették a gyerekek a december 11-én megnyitott A nagy ho-ho-ho-horgász nevű játszóteret Józsefvárosban. 

Az Auróra, Déri Miksa és Fecske utcák által határolt üres telken egy mászókával, kis focipályával és rugós játékokkal felszerelt játszóteret alakított ki a VIII. kerületi önkormányzat. A szomszédos ház tűzfalára a Csukás István és Sajdik Ferenc által megálmodott népszerű mesehős, A nagy ho-ho-ho-horgász került, aki a játszótér névadója is lett. 

Már birtokba is vették a gyerekek a december 11-én megnyitott A nagy ho-ho-ho-horgász nevű játszóteret. Néhányan a muréna alakú rugós játékot emberevő piranhának nevezték el, amely elől a hajónak kikiáltott hintára lehetett felmenekülni. A közeli futódomb pedig sziget lett, ami a hajótörötteknek menedéket nyújtott. A többi apróság inkább a kis focipálya melletti mászókás csúszdát próbálta ki először.

A környékbeli kisgyermekes családok örömére a korábbi üres, kihasználatlan telek játékokkal jól felszerelt, rendezett kis park lett. A területre nyolc új fát telepítettek és pihenésre alkalmas padokkal, valamint tavasztól őszig üzemelő ivókúttal szerelték fel. 

A névadó a szomszédos ház tűzfalára felfestett mesehős lett, amely nemcsak a játszótér használóinak, hanem az arra járóknak is kellemes látványt nyújt.

A bekerített térre – amely a téli időszakban reggel 7 és a korai sötétedés miatt délután 17 óra között lesz nyitva – a józsefvárosi kerületőrök vigyáznak majd.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére