Jelenlegi hely

Meghirdette a családbarát vállalat díjat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Idén is meghirdette Családbarát vállalat elnevezésű díját a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A civil szervezet képviselői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, mára bebizonyosodott, hogy sikeresebbek azok a cégek, ahol elégedettek a dolgozók, így "mérhető, forintosítható" is a családbarát szemlélet.

A díjat azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy "házon belül" is elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, a munka és a magánélet összegegyeztetését.
Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, évről évre nő a családbarát munkahelyek és kezdeményezések száma, és egyre inkább teret nyer a családbarát közgondolkodás.
Emlékeztetett arra, tárcája is minden évben meghirdeti hasonló, Családbarát munkahely pályázatát, amelyre a cégek mellett költségvetési intézmények, önkormányzatok is jelentkezhetnek. Jelezte, az idén félezernél több pályázó közül választották ki a több mint ötven nyertest.

A mozgalomhoz hasonló civil szervezetek tevékenységét értékelve arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban ezeken, illetve ezek programjain keresztül jut el a családokhoz az őket érintő kormányzati intézkedések híre.
Ujvári Enikő a mozgalom képviseletében arról beszélt, hogy egy befogadó társadalom megteremtéséhez a szemléletmód formálására van szükség és ebben nagyon jó partnerekre találtak a vállalati szférában.
Elmondta, nemzetközi felmérések szerint a munkavállalóknak csak a 35 százaléka kötődik valamennyire a saját vállalatához, ez pedig hatással van munkájuk hatékonyságára, végső soron pedig a cégek eredményére.

A mozgalom mostani, harmadik alkalommal kiírt pályázatát három kategóriában hirdették meg: kis-, a közép- és a nagyvállalatoknak. A nyertesek a következő évben használhatják a Családbarát vállalat elismerés logóját. Pályázni október 20-áig lehet, de a programban indulni kívánóknak szeptember 5-éig kell regisztrálniuk.
Az idei pályázat újdonsága, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek családbarát programot akarnak indítani, a mozgalom - egy helyzetfelmérés után - saját fejlesztési projektet javasol.

A sajtótájékoztatón a tavalyi nyertes vállalatok közül több ismertette saját családbarát programját. Révész Bálint, a K and H bank főosztályvezetője elmondta, székházukban családbarát munkahelyi szobát nyitottak, ahol azok a szülők dolgozhatnak, akik éppen nem tudták megoldani gyermekük elhelyezését. Arról is beszélt, fontosnak tartják, hogy a náluk dolgozó kismamák visszatérjenek hozzájuk, és anyagilag is támogatják a lombikbébiprogramban részt vevő munkatársaikat.
Schmidt Dominika, a Fornax Ict Kft. HR-menedzsere pedig arról beszélt, vállalati programjuk részeként pihenőszobát alakítottak ki, továbbá  gyerekbarát munkanapokat tartanak, amikor a dolgozóik magukkal vihetik a gyerekeiket.

A mozgalom, amelyet Kopp Mária orvos, a Népesedési Kerekasztal szervezője 2009-ben alapított, abban kíván szerepet vállalni, hogy a tervezett gyerekek megszülethessenek Magyarországon. Társkereső programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát hangsúlyozó pályázataikkal, a kormányzatoknak tett szakmai javaslataikkal azt akarják elérni, hogy a párok bátrabban merjenek gyerekeket vállalni.
Felmérések szerint a fiatalok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére