Jelenlegi hely

Manna suli iskolás lányok számára

Máris nagy az érdeklődés arra az idén indult edukációs programra, amelynek fő témája a kamaszkori változások, a serdülőkor, a nővé válás, a pattanásos bőrtől a menstruációig. A 12-13 éves lányok számára kidolgozott Manna Suli tavasszal indult, két hónap alatt 120 iskoláshoz jutott el.

Az ősszel folytatódó előadásokon a lányok nyíltan és bátran kérdezhetnek az őket érintő témákról.

A cél a serdülőkori átalakulások természetessé tétele egy gátlásos és gyakran információhiányos korosztály számára. A program létrehozója a következő generáció tudatos nevelésében elköteleződő Manna Natúr Kozmetikum.

A sorozat állandó előadója Hoppál Bori, az ismert testtudat-oktató, aki közel 15 éve aktív ezen a területen. „A kamaszok gátlásosak és bizonytalanok, kevés hiteles választ találhatnak az interneten vagy korcsoportjukban életük nagy kérdéseire. A Manna Suli című program alapvető célja, hogy őszinte és nyílt beszélgetést kezdeményezzen a kamaszkori változások látható és érezhető jeleiről” mondta el Hoppál Bori. „Az előadásokon szóba kerülnek a változások okai, a lelki folyamatok és a természetes, ideáloktól mentes szépség is. A testi érés egyik mérföldköve a pubertáskor, ami természetes fejlődési krízissel jár. Ebben a krízisben nyújt nélkülözhetetlen segítséget az a személyes tanácsadás, amelyet a Manna Suli visz el az iskolákba.”

A program második részében a Manna Natúr Kozmetikum képviselője tart előadást a tudatos bőrápolásról. Varga-Darabos Andrea, a Mannaszappan alapítója azt reméli, hogy a Manna Suli megkönnyíti a lányok számára a felnőtté válás útját. „Ez tulajdonképpen egy beavatás, egy női kör, ahol megvitatjuk a lányokkal, a testükkel és a lelkükkel kapcsolatos olyan kérdéseket, amelyeket nem szívesen beszélnek meg sem otthon, sem az osztályfőnöki órán. A program idén áprilisban indult, az első két hónapban összesen négy budapesti iskolában fogadtak bennünket. Lelkesedésünket megerősítette, hogy számos pozitív visszajelzés érkezett hozzánk a résztvevő intézményekből, a pedagógusoktól, iskolaigazgatóktól, szülőktől és gyerekektől arról, hogy ez a találkozás mennyi új információval szolgált, mennyire más megvilágításba helyezi a nővé válás, a testtudatosság és a testápolás kérdését és mennyire más szemléletmódot közvetít, mint amit eddig megszokhattunk”– mondta el Varga-Darabos Andrea.

A program szeptembertől folytatódik, a tervek szerint év végéig további 6 iskolát látogatnak meg az előadók. A hosszú távú cél az, hogy a Manna Suli minél több általános iskolába eljusson.

Forrás: http://civilhirugynokseg.hu/manna-suli-iskolas-lanyok-szamara/

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére