Jelenlegi hely

Kutyák a színpadon – Színházban tanítják állatvédelemre a gyerekeket

A szemléletformáló előadások alkalmával, a gyermek- és ifjúsági produkciók előtt egy színművész négylábú kedvence társaságában az élménypedagógia módszereivel hívja fel a figyelmet az állatvédelem és a felelős állattartás fontosságára.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a Thália Színházban Művészek az állatvédelemért címmel indított programot februárban. A közönség Gregor Bernadettel és két kutyájával találkozhatott a Boribon nyaral című bábelőadás előtt. A színművész, az alapítvány kuratóriumi tagja a felelős állattartásról beszélgetett a gyerekekkel a két kutya jelenlétében a színház stúdiójában.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Vetter Szilvia, az alapítvány kuratóriumi elnöke az MTI-nek elmondta: az állam által létrehozott első és eddig egyetlen állatvédelmi alapítvány folyamatosan keresi az utakat, hogyan tudna újabb társadalmi csoportokat, így a kultúrafogyasztó, színházkedvelő közönséget is megszólítani a felelős állattartás gondolataival. Különösen a gyerekeket, akiknél az állatszeretet születéstől fogva adott - emelte ki.

A színházzal közös mintaprojekt keretében tíz alkalommal tartanak a színészek rövid állatvédelmi bemutatót a gyerekelőadások kezdetén, és a jövőben további színházak csatlakozását is tervezik. 

Kiemelte: annak, hogy gyerekek állatokkal találkoznak, nemcsak az állatvédelem szempontjából vannak előnyei, hanem számos pozitív hatása lehet a gyermekek fejlődésére, az élmény segít a kötődés és az empátia kialakításában.

A résztvevő művészek az előadásokon meghatározott szakmai tartalomból indulhatnak ki, de saját egyéniségükre szabva, így nem lesz két egyforma foglalkozás - mondta Vetter Szilvia. Nagy Viktor, a színház művészeti vezetője az MTI-nek elmondta: a színház közvetlen terepe lehet a nevelésnek. Ezért az idei évadban gyerekelőadásokkal is készülnek, és az alapítvánnyal létrehozták a programot, amelyben színészeik bemutatják kedvenceiket és állatvédelemről beszélnek.


Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A következő időszakban havonta két-három alkalommal tartanak érzékenyítő foglalkozást a Boribon nyaral mellett a János vitéz, valamint a Csukás-mese - Süsü és barátai című gyerekdarab előtt.

Hozzátette: a jövő évadban újabb három előadással bővül a gyerekelőadások repertoárja. Elmondta: Gregor Bernadett után további művészek, köztük Mózes András, Szabó Győző és ő maga is eljön kutyájával a színházba.

Gregor Bernadett az előadás után az MTI-nek elmondta: azt érezte, hogy a gyerekek vevők az állatos témára, eredendően megvan bennük a rajongás az állatok iránt. Ezt meg kell ragadni, hogy az állatok és a természet iránti szeretet megmaradjon - mondta.

Forrás: MTI

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Képmás Magazin
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Családháló
NOE
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Ugrás az oldal tetejére