Jelenlegi hely

Ingyenes dunai hajózás a Hajós Ünnepen

A Folyami Hajósok napján, 2016. április 17-én a hajós társaságok több, mint 2000 fő számára nyitják meg a fedélzetet. A díjmentes hajójáratok a Duna partszakaszán lévő kikötőkből indulnak, és 10-12 óráig teljesen ingyenesen szállítják az ünnep jegyében az utasokat. A dunai hajózást a hajók látványos felvonulásával ünneplik majd a Duna budapesti belvárosi szakaszán.

Budapest számtalan módon megcsodálható. Épületei között bolyongva közvetlenül is tanúja lehet a szemlélődő a város épületeiből áradó történelemnek, valamelyik hegyről lenézve pedig madártávlatból kap nagytotált a Duna két oldalán elterülő Budáról és Pestről. Ám semmihez sem fogható élményt nyújt a Duna közepén hajózva rálátni a jobb és bal partszakaszra. A külföldi turisták körében méltán népszerű program a városnézésnek ez a módja, hiszen a vízen ringatózva tárulnak eléjük a város legszebb nevezetességei.

A hazai közönség talán kevésbé részesíti előnyben a dunai hajózást, ezért az első 2013-as sikeres kezdeményezés után a MAHOSZ hagyományteremtő szándékkal idén április 17-én nagyszabású rendezvényt indít útjára. E jeles napon a hazai nagyközönség előzetes regisztráció után (www.hajosunnep.hu) ingyenesen vehet részt az évadnyitó felvonuláson valamelyik hajó fedélzetén. Nagy Tavaszi Kirajzás névre keresztelt hajós rendezvény keretében az összes budapesti menetrendszerinti, rendezvény- és programhajós cég a rendelkezésre álló hajóival másfél órás felvonulást tart a budapesti belvárosi Duna-szakaszon. Minden résztvevő társaság a saját kikötőjében szállít be, beszállítás: 10.30 – 11.00 óra között. Az indulás 11.00. órakor lesz.
A dunai hajós szezon kezdetét jelentő felvonulás méreteiről beszél, hogy több mint kétezer fő kaphat helyet a 23 felvonuló hajó fedélzetén, valamint hogy az eseményhez csatlakozik a honvédségi flotta és a rendőrség is.
Az eseményhez természetesen jótékonysági célok is kapcsolódnak, ezért a résztvevő cégek által ingyenesen biztosított hajók egy részén rászoruló és hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek is lehetőséget kapnak hajókázásra, sőt a megvalósulásra váró gyermekálmokért gyűjtésre is sor kerül a Ments Életet közhasznú alapítvány javára (http://mentseletet.hu/html_almok/megvalosulasra-varo-almok.html).

A MAHOSZ (Magyar Hajózási Országos Szövetség) elnöke, Völner Pál a rendezvénnyel a hazai folyami hajózás szükségességére és fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. A dunai hajózás iránti elkötelezettségét szemlélteti, hogy a hazai hajópark évről évre bővül, régi, sok folyami kilométert futott hajóink pedig ráncfelvarráson vesznek részt, aminek következtében megfelelnek a 21. század elvárásainak. Az élmény megtapasztalása nagyon fontos stratégia. Aki egyszer résztvevője lesz egy ilyen fantasztikus programnak – akár a partról szemlélve is -, az biztos, hogy az év többi napján is szívesen száll a kissé ingó jármű fedélzetére, s ennyi elég is ahhoz, hogy a dunai hajózás hirdesse töretlen létjogosultságát a budapesti közlekedési eszközök sorában.

Forrás: hajosunnep.hu

Hozzászólások

Üdvözlöm 12 fős csoporttal szeretnénk részt venni ezen az ingyenes városnézési hajókázáson hogy lehet jelentkezni  vagy elérhetőséget találni mert regisztráltunk de mégsem találtunk semmi információt ezügyben telefonos választ is várok ha lehetséges a számom 0620/2677463

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére