Jelenlegi hely

Húsvét a szentendrei Skanzenban

Hímes tojás és locsolkodás, bensőséges ünneplés és tavaszköszöntő virgonckodás, nyuszi, kézműves udvar – mindezekkel várják a vendégeket a Skanzenban. A régi falusi húsvétokat felidéző színes programok, bárányszépségverseny, bábelőadások és koncertek is lesznek.

A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. Mivel idén közel esik Szent György napjához, az idei rendezvény központi témája legősibb húsvéti jelképünk, a bárány, és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, a pásztorság és a juhászat lesz. 

Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. Az Újtestamentum szerint Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre: "Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk". 

A Húsvéti örömhír hozói

A Langaléta Garabonciások gólyalábas előadása

Színpadi programok

2019. április 21. (Húsvétvasárnap)

11.00 Rügyfakasztó Vasárnap, Vízbevető Hétfő – mese gyerekeknek

12.00 Hol jártál te báránykám – gyerekkoncert

14.00 Tarsoly Zenekar koncert

16.00 Meszecsinka Koncert

2019. április 22. (Húsvéthétfő)

11.00 Húsvét napi szokások, Mesék és varázsok - gyerekeknek

12.00 Ma van húsvét napja - gyerekkoncert

14.00 Szélkiáltó koncert

16.00 Tázló koncert

Kézműves programok

Tojásberzselés, írókázás, pingálás, lélekmadár-készítés, pásztorbot-faragás, pásztortarisznya-készítés, gyapjúbárány-készítés, pulikutya-készítés, húsvéti ajtódísz készítése, koszorú-készítés, hajfonás

Játékos programok

Játék-karám, pásztoros ügyességi játékok, tojásos játékok, szagosvíz-szimatolás

Meseudvar

  • Meseolvasás, húsvéti meseköltés
  • Ismerd meg a pásztorok életét! 
  • Filmvetítés: Arcvonások
  • Pásztoros totó
  • Bárányos totó

Bemutatók

  • Mesterség-bemutatók (tojásdíszítő asszonyok, tojáspatkoló, pásztorember, kovácsmester, mézeskalács-díszítés)
  • Bárányszépségverseny, pásztorkutya-bemutató, terelőverseny
  • Novaji Hagyományőrző Egyesület – Novaji asszonykórus műsora, viseletbemutató (Húsvétvasárnap)

Vásár

  • Kézműves vásár (gyapjú, nemez, cserépedények, ékszerek, fajáték, textiljáték, faeszközök, kerámia)
  • Egészségpiac (gyümölcslé, lekvár, méz, fűszer, aszalt gyümölcsök, édesség, sajt, füstölt húsáru, csokoládé, szappan)

„KOS-tolók”

Pásztortarhonya, sárgatúró, novaji kalács, húsvéti csemege

Ünnepi mise, istentisztelet

  • Szentmise az Óbudavári római katolikus templomban
  • Istentisztelet a Mándi református templomban
  • A Mándoki görögkatolikus templomban: berendezve pászkaszentelésre 

Tematikus túrák

  • Három templom, egy ünnep - Hogyan ünneplik a húsvétot a reformátusok, a katolikusok és a görögkatolikusok? Szakrális túra muzeológus vezetésével felnőtteknek a három felszentelt templom meglátogatásával
  • Húsvéti titoktúra gyerekeknek, 5 játékos állomással

2019. április 21-22. 9.00 - 18.00
Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendrei Skanzen)
2000 Szentendre, Sztaravodai út 75.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére