Jelenlegi hely

Hurrá! Véget ért a suli - Hétvégén vár a Gyerek Sziget

Ismét eltelt egy tanév, így már a hétvégi házi feladatok nyomasztása nélkül örülhetünk önfeledten a Generali Gyerek Sziget programjainak, amiből június harmadik hétvégéjén, 17-én és 18-án is lesz bőven.

Az ország legnagyobb és legsokszínűbb ingyenes gyerekrendezvénye hétvégén ismét kinyitja kapuit. A színpadnál ezúttal is programok hada sorakozik fel. Így például a Minimax Fesztivál keretén belül érkezik az Apacuka együttes, melynek interaktív, játékos, táncos koncertjein mindig változatos stílusú, kizárólag élőben előadott dalok hallhatóak. Mesés napot ígér a Kicsi Gesztenye Klub itt lesz  egyéni ízzel és hangszereléssel a MintaPinty zenekar, fellép Bíró Eszter és az Alma együttes is. A vasárnapot a Kiskalász indítja Itt van a nyár! c. koncertjével, hiszen itt van a nyár, véget ért a suli! Őt Kamilla Bohóc, majd a Batyu Színház követi a színpadon, végezetül A Gőgös Gúnár Gedeon verseit hallhatjuk megzenésítve a Veronaki zenekar előadásában. 

Egy játékos időutazásra hív, idén itt, a Gyerek Szigeten először, a Retro Videojáték sátor. A Modellezők terén helikopter szimulátorban élhetik át az aprók a repülés izgalmait illetve helikopter modell-repetetés ígér látványos bemutatót. A Kézműves Palotában agyagozás, Gépszobor Műhely és csuhézás foglalja majd le a kicsiket. A Generali Sportparkban ezúttal a középkori harcművészettel lehet megismerkedni, lesznek bemutatók és edzések és megismerhetjük a harceszközöket is, a Karamella Poronty Cirkusz Artista Tanodájában pedig a Rippel Akakdémia vendégeskedik. A Gyerek Paradicsomban ez a hétvége az újrahasznosításról szól, és utoljára lesz Kutyajátszótér a rendezvényen.

Továbbra is ott sorakoznak a Generali Gyerek Sziget állandó programjai: várja látogatóit Kukutyin falu, aminek főterén rengeteg játékkal várják a kisebbeket. A Kerek Perec Gasztronómiai Játszótéren egy pincér, egy séf és egy cukrász mindenapjaiba leshetnek majd be a lurkók, de aki ügyesedni akar zsonglőrködhet a két nap alatt,  a Cirkusztanodában pedig bohóckodhat, a Bohóc Lakásban pedig egy valódi bohócnál vendégeskedhet. Aki tudományos ismeretekre és élményekre szomjazik, annak irány  Csodák Palotája, a mozgékonyabbakat pedig  a No Commentesek várják a Mozgás Akadémián vidám koreográfiát tanulni.

A Gyerek Szigeten kint lesznek a cserkészek is egy csomó játékkal: akadálypálya az ügyesség fejlesztéséért, zsákban futás, célba dobás, egész napos számháborúzás, kézműves hangszerkészítés a természet kínálta anyagokból. A cserkészmódszertan egyik alapját adó „keretmese” pedig kalózos és Süsü a sárkányos témában szórakoztatja és mozgatja meg a gyerekeket.

Irány a Hajógyári- sziget a hétvégén, előtte a részletes programért  a www.gyereksziget.hu-n is érdemes kalandozni.

Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére