Jelenlegi hely

Hetvenöt új óvodai férőhely kialakítását támogatja a kormány Óbudán

Hetvenöt új óvodai férőhely kialakítását támogatja a kormány Óbudán, az erről szóló megállapodást csütörtökön írta alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a III. kerület polgármestere.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a kormány 2,5 milliárd forint értékben hirdette meg óvodai férőhelyek bővítését célzó támogatását és jövőre ugyanekkora keret áll az önkormányzatok rendelkezésére. Idén több mint 60 települést választottak ki, ahol a gyermeklétszám indokolttá teszi a fejlesztéseket. A beruházások 75 százalékát az állam állja, a többi az önrész.

Varga Mihály az óbudai Meseerdő óvodát alkalmasnak nevezte a beruházásra, amelynek részeként 75 hellyel bővül a létszámkeret. Szavai szerint ez jól illeszkedik a kormány családtámogatási politikájába, jó hatással van a gyermekek szocializációjára és a szülők munkavállalására. Bús Balázs arról számolt be, hogy a Meseerdő óvoda a beruházásnak köszönhetően speciális nevelési igényű gyermekeket is tud majd fogadni. Ismertette, hogy a kerület 11 óvodát tart fenn 32 épületben, s ezekbe 4000 gyermeket látnak el. Szeptemberben 1200 volt az új belépő - tette hozzá, jelezve: ez szükségessé teszi a férőhelyek számának növelését. A beruházás várhatóan 80 millió forintból valósul meg. A kerület vezetője azt is elmondta, hogy a jövőben új óvoda épülhet Csillaghegyen.

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére