Jelenlegi hely

Főnix – Tűzcirkusz. Letölthető állandó jegykedvezmény a Fővárosi Nagycirkuszba - csak Budapestimami olvasóknak

Tüzes, misztikus, akrobatikával, illúziókkal és egzotikus állatokkal teli cirkuszműsorral indult a 2019 a Fővárosi Nagycirkuszban, a Rippel Brothers – Rippel Ferenc és Rippel Viktor – rendezésében. A Főnix – Tűzcirkusz c. vadonatúj produkcióra a Cirkusz és a Budapestimami együttműködésben kedvezményes jegyvásárlási lehetőséged van.

 

Főnix – Tűzcirkusz - szenzációs előadások 2019. március 10-ig

Az elmúlt években jég és víz borította a porondot, most tűzbe burkolózik a jól ismert manézs.

A klasszikus cirkuszi produkció tematikája a tűz köré épül, amely mindent megváltoztatott az emberiség fejlődésében. A tűz eredete, ereje és fontossága elevenedik meg a porondon a világhírű magyar artistaművészek látványos produkcióiban, akik a cirkuszművészet varázslatos nyelvén idézik meg az őselem különböző formáit.

Ebben az előadásban magyar világsztárok, valamint az argentin Los Gauchos csoport lép fel olyan káprázatos produkciókkal, melyek elkápráztatnak, elgondolkodtatnak, tanítanak, összehoznak, motiválnak és szórakoztatnak! 

25% KEDVEZMÉNY CSAK BUDAPESTIMAMI OLVASÓKNAK!
››››››››››››››››››››››››››››››››››››

Világsztárok a porondon

Porondra lép a magasdrót nagymestere, Simet László, aki motorral mutatja be produkcióját a ferde dróton, valamint egy szédületes halálkerék-számban is lenyűgözi a nagyérdeműt.

A többszörös díjnyertes Richter-család ifjú tagja, Richter Kevin egzotikus teve- és zebraprodukciót mutat be a manézsban, valamint a magyar virtust idéző, dinamikus zsokészámmal kápráztat el a Richter Kevin lovasakrobatacsoport.

Látványos tűzshow-val kelti életre a tüzet az Anima Prizma tűzzsonglőr-csapat, Nagy Molnár Dávid, az illúzió mestere tűzmágusként varázsolja el a közönséget.

Az előadás rendezője, a Rippel Brothers egy óriáskockán mutatja be erőemelő-számát mesterfokon.

A jövő nemzedéke is porondra lép a Fővárosi Nagycirkusz műsorában: a négy főből álló Rippel Brothers Akadémia Tűzangyalai egy lenyűgöző légtornász-bemutatóval, a TwirlinGirls – Jerabek Csenge és Faludi Szilvia – egy lendületes görkorcsolyaszámmal, Faludi Szilvia pedig egy látványos karikaszámmal ejti rabul a nagyérdeműt.

Az előadás egyetlen külföldi fellépőjeként az argentin Diaz Brothers egy nem mindennapi „kopogós” számot mutat be a porondon.

Aki egyszer beleszeret a cirkuszművészet csodálatos világába, többé nem szabadul, csak hagyni kell, hogy a varázslat magával ragadjon bennünket. Ami mögött persze kemény munka, fegyelem, akaraterő, kitartás, valamint végtelen szenvedély áll.

Korosztálytól függetlenül mindenki jól érezheti magát a Fővárosi Nagycirkusz manézsában, de szerintünk ez az előadás most Budapest első számú közös családi szórakozást kínáló attrakciója, amely a család minden tagjának egyformán élvezhető.

KÉREM A JEGYKEDVEZMÉNYT ››

Kedvezményes jegyek 

Jegyárak 25%-kal olcsóbban:

x Felnőtt Nyugdíjas Gyerek
Prémium 3375 Ft 2531 Ft 2362 Ft
I.kategória 2925 Ft 2193 Ft 2047 Ft
II.kategória 2625 Ft 1969 Ft 1838 Ft

Helyszín: 1146 Budapest Állatkerti krt. 12/A​
Előadások: 2019. március 10-ig 
- szerdán, csütörtökön és pénteken 15.00 órakor
- szombaton 11.00, 15.00 és 19.00 órakor
- vasárnap 11.00 és 15.00 órakor 

KÉREM A KEDVEZMÉNYT ››

A kedvezményes jegyrendelés menete

1. Töltsd ki a kedvezmény űrlapott itt ›› 
2. Ezt követően a Fővárosi Nagycirkusz visszaigazolást küld számodra e-mailben a kedvezményes jegyrendelésedről.
Figyelem! A beérkezett kedvezményes jegyrendelést minden héten pénteken 13.00 óráig tudja fogadni a Cirkusz jegypénztára.
Az ezt követően érkező jegyrendelést a következő héten hétfőn dolgozzák fel legkorábban.

3.  ​Az e-mailben visszaigazolt jegyeket két helyszínenen veheted át:
1.  A28 Jegyiroda
cím:1061 Budapest, Andrássy út 28. 
nyitvatartás: 09.00-17.00 óráig. 

2. Fővárosi Nagycirkusz jegypénztára 
cím: 1146 Budapest Állatkerti krt. 12/A 
nyitvatartás: 10.00-18.00-ig.

További információ és előadás időpontok ››

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére