Jelenlegi hely

Fogaskerekű, Lánchíd, gőzhajó – Elkészült a Reformkori játszótér a XII. kerületben

Megújult XII. kerületi Hollósy Simon utcai játszótér, ahol a gyerekek egyedi tervezésű, fából, kézműves munkával készített játékokkal játszhatnak a reformkort megidéző környezetben. A Lánchíd, a fogaskerekű és a Kisfaludy gőzhajó alapján tervezett játékok várják a gyerekeket.

A Reformkori Széchenyi játszótér fejlesztésébe bevonták a környékbeli lakókat, véleményeik, észrevételeik alapján alakították ki a játszóteret. A több mint kétezer négyzetméteres játszótéren teljesen megújult a burkolat, megszüntették a betonlapokat, lépcsőket és a macskakőborítást.


Fotó: MTI/Illyés Tibor

Tizennégy egyedi tervezésű játék kapott helyet, kialakítottak egy csúszdás mászókát, egy gumiburkolatú pályát a lábbal hajtós kismotorozáshoz, valamint pingpongasztal is várja a nagyobbakat. Négy hagyományos és egy fészekhinta, két rugós lovacska, nagy homokozó is várja a gyerekeket.

A játékok kapcsolódnak a Hegyvidék kulturális, technikai és történeti örökségéhez, hiszen megjelennek a Lánchíd, a fogaskerekű vagy éppen a Kisfaludy gőzhajó alapján tervezett játékok.


Fotó: MTI/Illyés Tibor


Fotó: hegyvidek.hu

A különleges játszóeszközök segítségével a gyerekek az önfeledt játék élményén túl felfedezhetik a reformkor úttörő építészeti és technikatörténeti érdekességeit, így például a gőzhajó esetén a lapátkerék, a fogaskerekűnél a fogasléc-fogaskerék működését.

A tablókon a szülők a korszakot bemutató képeket, leírásokat, illetve online tartalmakra irányító QR-kódokat találhatnak.


Fotó: hegyvidek.hu


Fotó: MTI/Illyés Tibor


Fotó: hegyvidek.hu

A játszótéren megújult a zöldfelület, és nyolc fát, valamint körülbelül 3500 cserjét ültettek. A felnőtteket külön pihenőtér várja, illemhelyet és ivókutat telepítettek, valamint korszerűsítették a közvilágítást is.

Forrás: MTI, hegyvidek.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére