Jelenlegi hely

Film, színház, pszichológia és az életünk dilemmái – Folytatódnak a Képmás-estek

Mihez kezdjünk az életünkkel, hogyan találjuk meg a helyünket mások mellett, amikor nem értünk egyet? Hogyan dolgozzuk fel a múlt sérelmeit, állítsuk helyre a kapcsolatokat, és kezeljük a társadalmilag jutalmazott függőségeket? Hol húzódnak a határok a megfelelés, alkalmazkodás és rugalmasság között? Mikor válik a passzív áldozat aktív cselekvővé? A Képmás-estek őszi–téli sorozata rövidfilmeken és színházi improvizációkon keresztül ad teret ezeknek a kérdéseknek, hogy a nézők elgondolkodhassanak saját életük dilemmáin és határhelyzetein hozzájárulva, hogy megerősítsék értékeiket és elengedhessék szorongásaikat.

Képmás-estek 2025 őszén 

Szeptember 24-én a színház eszközeit hívják segítségül a Vallj színt vagy hallgass? című esten. Soltész Bözse és Kálmánchelyi Zoltán színészek, valamint Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus lesz a színpadon, ahol ezúttal a közéleti és világnézeti meggyőződés miatti ellentétek, határok és kommunikációs nehézségek kerülnek terítékre.

A nézők, mint – minden színházi Képmás-esten – maguk is részesei lehetnek a Szám Kati jelenetötleteiből improvizált mini előadásoknak saját tárgyaikkal, amelyek a jelenetek részei lehetnek.


Fotó: Jónás Jácint

Októberben a Lépcsőházi gondolkodók és elméletgyártók című improvizációs esten Nézőművészeti Kft. színészei, Mosolygó Sára és Varga Ádám adnak elő párbeszédeket a múlt újraértelmezéséről, a történetek átkeretezéséről, és arról, mikor válik az átértelmezés önámítássá. Az este szakértő vendége Frivaldszkyné Jung Csilla klinikai szakpszichológus lesz. 

Ebben a hónapban a Csak ki ne derüljön! (16 perc, R.: Muchichka László és Bendó Zsuzsanna) című film várja a nézőket, amely középiskolás diákok megütközést kiváltó akcióját mutatja be szexuális határátlépést elkövető tanárukkal szemben. Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője segít körüljárni az etikai dilemmákat, a felelősség kérdését, és a döntések következményeit.

Novemberben a kapcsolatok és függőségek témája kerül sorra.  Az Utolsó esély (27 perc, R.: Angyalosy Eszter és Szőke Dániel) a megbocsátás, bocsánatkérés és a jóvátétel lehetőségeit mutatja be családi konfliktusokban, ehhez Polus Enikő mentálhigiénés szakember segítségét kérjük. 

Később a „Hasznos” függőségeink – Kezelhető-e egy addiktív viselkedés, ha a társadalom jutalmazza? címet viselő alkalom arról szól, hogyan ismerjük fel és kezeljük az addiktív viselkedést, akkor is, ha közösségeinknek ez nincs ellenére vagy éppen előnyös. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, addiktológiai kutató, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet munkatársa segít megérteni a függőségek komplex dimenzióit.

Decemberben szülő-gyerek kapcsolatok és a személyes határok témáival zárja a 2025-ös évet a Képmás-est. A filmes sorozat a Maradj még (23 perc, R.: Bene Márk) című filmmel közelít a gyerekkori sérelmek, az évtizedes bűntudat és családi konfliktusok feldolgozásához dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus szakértővel, míg a Megfelelés, alkalmazkodás, rugalmasság kérdéskörben a színészek mellett Mogyorósi Rebeka krízistanácsadó szakpszichológussal merülünk el: hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt az állandóság és a változás, a kapcsolódás és a határok között? 

A Képmás-estek nem csupán kulturális programok: lehetőséget adnak a párbeszédre, az önreflexióra és a közös gondolkodásra. Filmek és színházi improvizációk révén a résztvevők saját határaikat és értékeiket is tudatosíthatják, közösen gondolkodhatnak az élet legfontosabb dilemmáiról és tartalmas beszélgetésekhez kaphatnak inspirációt.

A részvétel regisztrációhoz kötött, belépő az aktuális Képmás magazin ára személyenként 1100 forint, előfizetéssel egy fő ingyenesen vehet részt.

Részletek és regisztráció: kepmas.hu/kepmas-est

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére