Jelenlegi hely

Évadzáró Kölyöknap a Nemzetiben

Június 2-án, vasárnap Évadzáró Kölyöknappal búcsúztatja az évadot és köszönti a nyarat a Nemzeti Színház. Az ingyenesen látogatható programokra szeretettel várják a kisgyermekes családokat. Lesz állatbemutató, előadások, mesezenekar koncert, nyomkereső játék és ajándék vattacukor.

Az évad utolsó kölyöknapján találkozhattok a Nemzeti Színház művészeivel. A vendéglátók között lesz Katona Kinga, Bakos-Kiss Gábor, Berettyán Nándor, Mátyássy Bence, Szép Domán és Herczegh Péter.  A rendezvényt jó idő esetén a Hajóorrban tartják meg.

A  Kölyöknapra érkező első 150 gyerek ajándék vattacukrot kap.

Programok

10.00 – 10.30 - Solymász- és állatbemutató
Glavanovits Tamás vezetésével testközelből is megismerhetünk olyan madarakkal, amelyek az Éden földön című előadásunkban is szerepelnek.

10.30 – 11.25 - Mátyás deák
A leányfalui Szekérszínház elődása. Interaktív történelmi játék, Mátyás király korabeli zenével, tánccal, tréfasággal.

11.30 – 11.55 - Táncház
A Körhinta című előadásunk világa elevenedik meg egy fergeteges táncház keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttess művészeivel. Úgy hallottuk, karikás ostor csattogtatásra is lehet számítani.

11.55 – 12.15 - Legyél Te is János vitéz!
Azaz játssz együtt a János vitéz című előadásunk huszárjaival! Kipróbálhatod, hogy milyen is a vitézi életmód és - ha láttad az előadást, tudod miről van szó - a biciklis lovainkra is felpattanhatsz.

12.15 – 13.00 - Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenakar interaktív koncertje
Mesevilágba bújó koncertre is hívunk benneteket, amelyen megelevenedik a történet a zene és persze a ti segítségetekkel. A dalok és a hangszerek mind a mese szereplőivé válnak, akiknek kalandjait a nézők-hallgatók is alakíthatják ötleteikkel. Gyerekdalok és kortárs költők megzenésített versei kísérnek minket utunkon, aminek a végére reméljük új zenekari tagokat is találunk.

„Dallamok, versek, bábok, buborékok, ukulele, gitár, bőgő, furulya, dob, derbuka és társai pörögnek ezerrel. Kárász Eszter játszik, táncol, énekel, hadonász, varázsol, miközben viccesen és kedvesen vagy szomorkásan csengnek-pengnek a népdalok, a Csukások, Weöresek és Varró Danik. Jó kis koktél, dupla buborékkal, alkoholmentesen.” (Lackfi János)

A délelőtt során SZÍNHÁZI NYOMKERESŐ játék is lesz, zsákbamacska nyereményért.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére