Jelenlegi hely

Csillaghullás augusztusban – Kívánj valamit!

A csillaghullás idén augusztus 12-re esik, amikor rengeteg hullócsillagot láthatunk majd, óránként akár 200-at is, ha szerencsénk van! Igazi romantikus program kifeküdni a szabadba, a város fényeitől távolabbi helyre a csillagos ég alatt, felejthetetlen élmény!

A Magyar Csillagászati Egyesület szerint a Föld augusztus 12-én 0 és 4 óra között halad át a meteorraj legsűrűbb részén, ekkor lesz látható majd a legtöbb felvillanás. Az észlelést a Hold sem fogja zavarni, mivel égi kísérőnk augusztus 10-én lép az első negyedbe.

A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. A Perseidák néven ismert meteorraj igazán látványos. A meteoritok a légkörünkben elégve látványos hullócsillaggá válnak. Az ismert meteorrajok közül a Perseidák rendelkezik az egyik legnagyobb sebességgel. Az átlagsebessége 59 km/s. A csillaghullás szabad szemmel is jól látható, a jelenség sötétedéstől egészen napfelkeltéig tart.

A népi hihedelem szerint ha hullócsillagot látunk, akkor kívánjunk valamit, és ha ezt a kívánságot senkinek nem áruljuk el, akkor egy éven belül teljesül.

Csillaghullás 2016 - A kívánságok éjszakája 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére