Jelenlegi hely

Bringával az utakon – ingyenes családi nap

Október 6-án a gyerekek interaktív közlekedésbiztonsági programokon sajátíthatják el a helyes közlekedés szabályait, emellett kreatív alkotó foglalkozások, ugrálóvár és arcfestés is várja őket.

A családi nap, ahol a gyerekek megtanulnak közlekedni

A NiT Hungary az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságával közösen október 6-án „Bringával az utakon” ingyenes családi napot szervez. Hatodik alkalommal rendezik meg az „5 tengelyen – biztos kézzel!” vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági versenyt, melyen Magyarország kamionsofőrjei mérik össze elméleti és gyakorlati tudásukat.

A rendezvény részeként 10 és 16 óra között a "Bringával az utakon" ingyenes családi napot is megszervezik, ahová főként az általános iskolás diákokat és családtagjaikat várják. A KRESZ-pályán felkészült szakemberek mutatják meg a helyes közlekedés szabályait.

Emellett közvetlen közelről nézhetik meg egy kamion és egy busz holtterét, tapasztalhatják meg a járművek méretéből adódó veszélyforrásokat és azok kivédését. Játékos formában KRESZ-képzést kapnak, így megszerezhetik a számukra legfontosabb elméleti ismereteket. A nap során gyakorlati- és elméleti vizsgát tehetnek, amelyek sikeres elvégzése után megkapják a "Felkészült Közúti Bringás" igazolványt.

A csoportosan érkező iskolások kísérő tanárai és az osztályok különdíjat kapnak a helyszínen, attól függően, hány diákjuk végzi el sikeresen a közúti bringás képzést. Ezzel a szervezők minél nagyobb számban szeretnék buzdítani a részvételre az oktatási intézményeket is.

A Déli Pályaudvar mellől ingyenes különjáratok indulnak a helyszínre, de iskolai csoportoknak – kérésre – a szervezők további különjáratokat biztosítanak. A családi napon az „5 tengelyen – biztos kézzel!” vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági versenyt is megtekinthetik az érdeklődők.

Az eseményt 2018. október 6-án Zsámbékon, Európa legkorszerűbb vezetéstechnikai tanpályáján, a drivingcamp Hungary területén rendezik meg. A családi napra a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A verseny 8 órakor kezdődik, az ünnepélyes eredményhirdetés előreláthatólag 15:30-kor lesz

Ingyenes programok

  • Interaktív közlekedésbiztonsági programok
  • Kreatív alkotó foglalkozások –  móka és kacagás az élet!
  • KRESZ-park – piros, sárga zöld… MEHETSZ!
  • Ugrálóvár – önfeledt és légies szórakozás!
  • SelfieMe – készíts magadról vicces képeket a barátokkal és a családdal (a készlet erejéig)
  • Arcfestés – bújj egy oroszlán bőrébe!
  • Csillámtetoválás
  • Lufihajtogatás – móka és kacagás az élet.
  • Szimulátor párbaj
  • Ütközésszimulátor – öveket becsatolni!
  • Részegszemüveg – akadálypálya más szemszögből

További információ, részletes program

Regisztráció

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére