Jelenlegi hely

Bálint Ágnes életmű kiállítás nyílt

Az óvodásoknak, kisiskolásoknak és nosztalgiázó felnőtteknek szánt játékos kiállításon látható a szerző írógépe, Frakk, Mazsola, Kukori és Kotkoda, valamint további népszerű rajzfilmek vázlatképei, bábfigurái, sőt Mazsola tökházikója, a faliszekrényből elővarázsolt iskola és maga Böbe Baba is.

A látogatók a színes tablóképeken keresztül megismerkedhetnek Bálint Ágnes írói munkásságával, a mesék és figurák keletkezésének történetével, memóriajátékozhatnak, a Szeleburdi-család kvíz kitöltésével pedig akár könyvnyereményre is szert tehetnek!

"Csodagyerekként indult. Hatéves korában már meséket írt, tizenhárom éves volt, amikor egy meseregényét folytatásokban közölte egy gyereklap. De ha őt kérdezi az ember, hogy mire a legbüszkébb gyerekkorából, mérget vehet rá a kérdező, hogy azt válaszolja: arra, hogy kilencéves korában átúszta a Dunát. Én azt tartom a legcsodálatosabbnak benne, hogy csodagyerekből csodafelnőtt lett." (Janikovszky Éva: Bálint Ágnes bemutatása)

A kiállítás augusztus 28-tól szeptember 27-ig nyitvatartási időben egyénileg, ingyenesen megtekinthető a Kisgombos Könyvesboltban (Biatorbágy, Baross Gábor u. 3.) A kiállítás ideje alatt Bálint Ágnes könyvei kedvezményesen megvásárolhatóak. A kiállítás létrehozója és támogatója a Móra Kiadó.

Csoportos tárlatvezetéssel egybekötött foglalkozásokat is szerveznek, melyek során az óvodásoknak diafilmet vetítenek, Bálint Ágnes népszerű műveiből válogatva, az iskolásoknak pedig a Szeleburdi család, a Hajónapló vagy A repülő dívány című regényből olvasnak fel.

Forrás

Csoportos tárlatvezetésre jelentkezni a könyvesbolt elérhetőségein lehet: 06-23-820-466, kisgombosbolt@kisgombos.hu.

 

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére