Jelenlegi hely

Babaszínházi előadások a Magyar Színházban

Új babaszínházi előadássorozat indul április 29-én a Pesti Magyar Színházban Leporelló címmel, amelynek keretében három előadást láthat a 0-4 éves közönség az idén tavasszal.

Cseperedj a Magyar Színházzal!

A babaszínház, vagy más néven csecsemőszínház keretében 0-4 éves korosztálynak szóló színházi előadásokat kínálnak. A 45 perces produkciók a kisgyerekek már megszerzett tapasztalataival és képességeivel operálnak, hétköznapi szituációk játékos megjelenítésével, bábos formák, vizuális és zenei elemek, mondókák, gyermekdalok, klasszikus zeneművek használatáva.

A színház közleményben Zalán Jánost, a teátrum igazgatóját idézik, aki elmondta, hogy a Tüskevár színpadra állítása előtt két új próbaidőszak kezdődött el: tavasszal egy új színházi nevelési előadás és a Babaszínház is elindul.

"Műsorpolitikánk egyik fő pillére a gyermekek szórakoztatva nevelése és a kultúra iránti érdeklődésük felkeltése" - mondta az igazgató, hozzátéve: az új műfaj bevezetésével céljuk, hogy segítsék a kisgyermekek fejlődését, és egy folyamatot építsenek ki, amelynek során az előadások egymásra épülve kísérik a gyermekek felnőtté válását.

Mint mondta, Art-Járó játszóhelyüket e célt szem előtt tartva nyitották meg az előző évadban, és már akkor elkezdték az új formátum előkészítését. Olyan teret alakítottak ki, amely nemcsak színházi nevelési előadások számára alkalmas, de a csecsemőszínházat is szolgálja.

"Így már valóban 0-99-ig szórakoztathatunk és nevelhetünk. Négy játszóhellyel, egy céllal: a gyermekekért és a családokért"

- fogalmazott az igazgató. Mint kiemelte, az Art-Járó megnyitásával saját helyszínt tudnak biztosítani a sorozatnak, és egy szakember is leszerződött a színházhoz: Nagy Petra a Babaszínház kialakítását is vállalta. Hangsúlyozta: éppen egy olyan különleges évadban tudják megvalósítani ezt a projektet, amikor a színház 185 éves jubileumát is ünneplik.

0-99 éves korig

Nagy Petra, a Leporelló rendezője és a babaszínházi projekt vezetője elmondta: a babaszínház előadását kettébontották. "Az ilyen pici gyerekek 20-25 percig tudnak egy dologra fókuszálni, éppen ezért ennyi az előadás időtartama is, utána egy 20 perces közös játék következik" - tette hozzá.

Mint mondta, az interaktív játék során a színészek felkínálnak játékokat a gyerekeknek, akik bemehetnek a színpadi térbe és mindent kipróbálhatnak. Valóságos, tapintható lesz mindaz, amit az első 25 percben láttak.

Az előadás közben is szabad mozgásterük van, még nem érvényesek a klasszikus színházi viselkedési minták, nincs senki a székhez szegezve - mondta, hozzátéve: mivel ez a korosztály a legérzékenyebb, ez színészileg is kihívást jelent. Sokkal nagyobb figyelemmel kell létezni a színpadon. Elkerülendő minden erős hanghatás vagy ijesztő forma, hirtelenség.

Tájékoztatása szerint a Leporelló sorozat 3 különálló előadásból áll.

Az elsőt már 6 hónapos kortól ajánlják és féléves eltérésekkel a következőket. Először a látásra fókuszálnak, kontrasztos képekkel fognak játszani. Az egyéveseknél a hangképzésre, később, másfél éves kortól a mozgásra fektetik a hangsúlyt. A három előadás címe: Hangora, Herfli és Lippogó.

Az előadások közös pontja egy olyan díszlet, amely mindháromban megjelenik, különböző kiegészítőkkel. "Szerettem volna, ha van egy főelem, ami pozitív visszacsatolást ad, emléket visz át a következő előadásba, így tényleg egy folyamat részesei lehetnek a gyerekek" - hangsúlyozta a művész.

Elmondta: az előadásban alkotótársai a jelmeztervező Bartos Letícia, Keresztény Tamás zenei vezető és zeneszerző, Gerbert Judit kisgyermekkori művészeti nevelő, valamint tervezőtársa és a gyártásvezető Horváth Márk.

További információ

Forrás: MTI, Magyar Színház

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére