Jelenlegi hely

Átadták a megújított Szabadság téri játszóteret

A Szabadság téri játszótér az ikonikus “megfiatalított” kisvasúttal, a felújított és új játszóeszközökkel, valamint az akadálymentes homokozóval, kismotorpályával, csúszdával egybekötött kockavárrral és 3 féle hintával várja a gyerekeket.

Megújult a V. kerületi a Szabadság tér délnyugati oldalában fekvő játszótér. A gyerekek biztonságát szem előtt tartva a korábbi négy bejáratból kettőt megszüntettek, a megmaradó két bejárat pedig egy-egy kaput kapott, ezáltal a játszótér zárhatóvá vált. A korábban is itt álló, kedvelt játszóeszközök egy részét felújították, de számos új elemmel is bővítették a játszóteret.

A gyerekek már nemcsak a felújított kisvonaton, de egy csúszdával egybekötött kockaváron, 3 féle, több korosztálynak szóló hintán (babahinta, laphinta és fészekhinta), forgó játszóelemeken, trambulinon, egy speciálisan kialakított, akadálymentes, napvitorlával árnyékolt homokozóban is játszhatnak, amelynek létrehozásához az újrahasznosítás jegyében a korábbi játszótéri gumiburkolatot felhasználták.

Számos olyan játszóelemet is elhelyeztek, amelyek fogyatékkal élő, vagy mozgásukban korlátozott gyerekek számára is használhatóak.

 A játszótér magja ütéscsillapító és egyben vízáteresztő gumiburkolatot kapott, amelynek részeként egy egybefüggő kismotorpályát is kialakítottak.

A játszótéren immár 21 fa áll, amelyből 4 fát (2 virágos kőrist, 1 díszcseresznyét és 1 júdásfát) most ültettek el. A növények vízutánpótlásáról gyökéröntöző berendezés gondoskodik. A játszótéren 9020 évelő növényt is telepítettek, a zöldfelület méretét pedig közel 900 négyzetméterre növelték. A játszótéren helyet kapott még egy, a vízét helyben szikkasztó ivókút, 10 pad, valamint 4 új hulladékgyűjtő.

Forrás: sajtóközlemény

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére