Jelenlegi hely

Advent a Várkert Bazárban

Napközben ingyenes kézműves foglalkozások, családi és gyermekprogramok, workshopok, előadások, koncertek, kortárs iparművészeti vásár, adventi gyertyagyújtás, élő betlehem.  

2019-ben ötödik alkalommal rendezi meg a Várkert Bazár adventi programsorozatát. December 1. és 22. között, vasárnaponként számos programmal várják a látogatókat a karácsonyi hangulat és készülődés jegyében, amely minden korosztály számára tartogat különlegességeket.

Egész nap ingyenes kézműves programokkal, workshopokkal, kortárs iparművészeti vásárral, izgalmas előadásokkal várjáka családokat. A délelőtti és délutáni programokat közös, ünnepélyes gyertyagyújtás köti össze az esti koncertekkel, amik még meghittebbé teszik az adventet.

DECEMBER 1.

MESEBAZÁR - A várakozás meséi

Advent első vasárnapja a Várkert Bazárban a várakozás, készülődés, elmélyülés meséivel. Ezen a napon a gyerekek, a családok lesznek a fókuszban. Mesék, elvarázsolt történetek, közös alkotás, elmélyülés jellemzi az első adventi vasárnapot, ahol várakozással telik meg a gyermeki szív is. A délutáni nagykoncert is a gyerekekhez fog szólni, de persze annyira látványos lesz, hogy a felnőttek is élvezni fogják.

Rendezvényterem aula:

11:00-18:00 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK

11:00-19:00 KORTÁRS IPARMŰVÉSZETI VÁSÁR

ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS

Mind a négy adventi vasárnapon a délelőtti, délutáni és esti programokat közös, ünnepélyes gyertyagyújtás köti össze. A koncerteket megelőzően, az esemény háziasszonyával és a fellépőkkel közösen meggyújtjuk a Hello Wood által alkotott különleges adventi koszorú egy gyertyáját, néhány ünnepi gondolat megfogalmazásával.

11:00 KISKALÁSZ SÜNKARÁCSONY

12:30 MESÉK AZ ADVENTRŐL - Mesélő: Szinetár Dóra

Testőrpalota:

14:00 – 17:00 BÉLAMŰHELY - SZUBJEKTÍV hangszercséplő workshop
A workshop regisztrációhoz kötött! 

Déli paloták:

15:00 CSENDES ÉJ A SENKIFÖLDJÉN - Tárlatvezetés az Új világ született kiállításon
A program regisztrációhoz kötött! 

Rendezvényterem:

17:00 AZ IDŐMANÓ ADVENTJE

A magyar gyerekzenei színtéren most először kapcsolódik össze igényes élőzenei koncert, mini színház és különleges, 21. századi vizualitás. A produkció ilyen fúzióban itthon még nem látott, eredeti módon kerül színpadra. Multimédiás, interaktív családi koncert és játék az idővel, élőben készített animációval és a legújabb interaktív technológiával.

DECEMBER 8.

ZÖLD KARÁCSONY - Adventi készülődés a fenntarthatóság jegyében

Testőrpalota:

10:00 – 18:00 ROMANI DESIGN - SZUBJEKTÍV Karácsonyi workshop
A workshop regisztrációhoz kötött! 

Rendezvényterem aula:

11:00-18:00 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK

11:00-22:00 KORTÁRS IPARMŰVÉSZETI VÁSÁR

11:00 SÜT A MAMA, SÜT  - A VERONAKI Zenekar adventi koncertje

12:30 MESÉK AZ ADVENTRŐL

15:00 FOGI SZÍNHÁZ – KUKAMESE

Déli paloták:

11:00 KARÁCSONY A LÖVÉSZÁROKBAN -  Múzeumpedagógiai foglalkozás 12-14 éveseknek az Új világ született kiállításon
A program regisztrációhoz kötött! 

15:00 CSENDES ÉJ A SENKIFÖLDJÉN - Tárlatvezetés az Új világ született kiállításon
A program regisztrációhoz kötött! 

16:00 KIS KARÁCSONY, NAGY HÁBORÚ -  Felnőtt workshop az Új világ született kiállításon
A program regisztrációhoz kötött! 

Rendezvényterem:

19:00 SNÉTBERGER FERENC - GENERATIONS

Advent második vasárnapján a gitár és a tuba, illetve elődje a szerpent egyszerre merész és érzékeny játékát hallhatjuk a Berlinben élő Snétberger Ferenc és a francia Michel Godard virtuóz tolmácsolásában. Az esten Toni Snétberger dobon, a Snétberger Zenei Tehetség Központ egykori tanítványai, Fehér Elemér klarinéton, Bodoczki Ernő nagybőgőn játszik. Vendég: MICHEL GODARD – tuba, szerpent

DECEMBER 15.

ADNI JÓ  - Közönség a közösségért

Testőrpalota:

10:00 – 18:00 RUBIK ÉS POLIUNIVERZUM WORKSHOP
A workshop regisztrációhoz kötött!

Déli paloták:

11:00 KARÁCSONY A LÖVÉSZÁROKBAN -  Múzeumpedagógiai foglalkozás 15-18 éveseknek az Új világ született kiállításon
A program regisztrációhoz kötött! 

15:00 CSENDES ÉJ A SENKIFÖLDJÉN - Tárlatvezetés az Új világ született kiállításon
A program regisztrációhoz kötött! 

Rendezvényterem aula:

11:00-18:00 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK

11:00-22:00 KORTÁRS IPARMŰVÉSZETI VÁSÁR

11:00 FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL: IGAZI KARÁCSONY

12:30 BESZÉLGETÉS A GYERMEKEK JOGAIRÓL

15:00 MASZK BÁBSZÍNHÁZ – BETLEHEMI TÖRTÉNET

16:30 ÉBRESZTŐ-ÓRA: Az UNICEF Magyarország interaktív foglalkozása

Rendezvényterem:

19:00 BOTH MIKLÓS: ELFELEDETT KARÁCSONY UKRAJNÁBAN - ŐSBEMUTATÓ

Az ukrán falvakban lakók a mai napig elképesztő elszigeteltségben élnek. A nehézségek ellenére az ott élők továbbra is őrzik az írásos idők előtti, szájhagyomány útján fennmaradó kultúrát. Both Miklós meghívására idős asszonyok engednek betekintést ebbe az elzárt világba, így igazán egyedi koncertélmény születik. Nemcsak valódi parasztemberek által előadott, feliratozott népballadákat fognak hallani, hanem Both Miklós hangszerelésében lendületes magyar-ukrán „világzenét” is, amelynek hátterét filmeken keresztül ismerhetik meg.

DECEMBER 22.

Kiskarácsony, nagykarácsony - Ünnepre hangoló

Rendezvényterem aula:

11:00-18:00 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK

11:00-22:00 KORTÁRS IPARMŰVÉSZETI VÁSÁR

11:00 SZELEKNEK SZÁRNYÁN - SZINETÁR DÓRA és SZIRTES EDINA MÓKUS előadása

12:30 MESÉK AZ ADVENTRŐL

15:00 HOLLE ANYÓ - A KINCSES SZÍNHÁZ MESEJÁTÉKA

Déli paloták:

15:00 CSENDES ÉJ A SENKIFÖLDJÉN - Tárlatvezetés az Új világ született kiállításon
A program regisztrációhoz kötött! 

Rendezvényterem:

19:00 RANDOM TRIP

Rendhagyó, a lelket ünneplőbe öltöztető évzáró koncertre készül a Delov Jávor által vezetett páratlan improvizációs koncertsorozat, a Random Trip. A csapat neves hazai előadókon túl, ez alkalommal vendégül látja az amerikai soul-funk énekes, Big John Whitfield irányításával működő Vienna Gospel Society kórust is. Külön öröm, hogy a spontán zenei pillanatok varázsát és az est ünnepi fényét Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, zeneszerző is emeli a karácsonyváró ünnepi koncertünkön.

KORTÁRS IPARMŰVÉSZETI VÁSÁR

Az adventi vasárnapokon ismét megnyílik a kortárs iparművészeti vásár, ahol a hazai ékszertervezők, keramikusok, grafikusok és iparművészek új kollekcióit, friss ötleteit csodálhatják meg látogatóink. A sokak számára ismert alkotókkal korábban a több mint két éve bezárt Iparművészeti Múzeumban már hagyománnyá vált vásáron találkozhattunk utoljára.

Hosszú idő után tavaly már a Várkert Bazár adott otthont a portékáiknak, idén pedig folytatódik a hagyomány, egyedi üvegtermékek, designer papíráruk, selyemfestett kelmék, textilbábuk, egyedi akvarellek, nemezelt, kötött és bőrműves portékák, ruhák, ékszerek, tűzzománc képek, mesekönyvek és még számos kézzel készített különlegesség közül válogathatnak látogatóink.

A vásár a Népművészeti Egyesületek Szövetségével együttműködésben valósul meg.

Helyszín: Rendezvényterem és Aula
Időpont: minden vasárnap 11:00 órától az esti koncert végéig.

WORKSHOPOK, KÉZMŰVES SAROK

Minden adventi vasárnap a nap témája szerinti kézműves foglalkozások várják a gyerekeket és szüleiket, ahol közösen készíthetik el a család adventi koszorúját, apró ajándékokat és díszeket az ünnepekhez.

ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS

Mind a négy adventi vasárnapon a délelőtti, délutáni és esti programokat közös, ünnepélyes gyertyagyújtás köti össze. A koncerteket megelőzően, az esemény háziasszonyával és a fellépőkkel közösen meggyújtjuk a Hello Wood által alkotott különleges adventi koszorú egy gyertyáját, néhány ünnepi gondolat megfogalmazásával.

SISI KARÁCSONYA - Erzsébet királyné és az ünnep

Budai Vársétánkon felidézzük Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné karácsonyait, egyben születésnapjait. Hogyan telt az ünnep az uralkodói család körében és milyen ajándékokkal lepték meg egymást? Hogyan köszöntötték Sisit a születésnapján?

Advent vasárnapjain ingyenesen látogathatók a családi programok és workshopok. Az esti koncertekre jegyet a weboldalon, valamint a jegypénztárokban válthattok.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére