Jelenlegi hely

Advent az Állatkertben

Az adventi időszakban, illetve az ünnepek alatt is nagyszerű programot és sok-sok látnivalót kínál a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Az adventi időszak második felében örökbefogadási akció várja a nagyközönséget a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az Állatkerti Alapítvány standjával több budapesti bevásárlóközpontban is lehet majd találkozni. Az Állatkert maga az ünnepek alatt is nyitva lesz, csupán december 24-én és 31-én lesz rövidített nyitvatartás.

December 15-től 23-ig tart az Állatkerti Alapítvány karácsonyi örökbefogadási akciója. Egy-egy állat jelképes örökbefogadása az ajándékozott számára kedves karácsonyi meglepetés lehet, s egyúttal nemes célokat is szolgál. Éppen ezért sokan élnek is ezzel a lehetőséggel. Az Állatkerti Alapítvány díszes karácsonyi oklevelet állít ki az örökbefogadásról, s az akció keretében számos további kedvezményt és meglepetést is kínál. Emellett az alapítvány által fenntartott állatkerti ajándékboltban az ország legnagyobb plüssállat kínálatából lehet válogatni. December 11-től 23-ig három budapesti bevásárlóközpontban (Arena Plaza, Árkád, Mammut II.) kihelyezett standja is lesz az alapítványnak, és természetesen az interneten keresztül is örökbe lehet fogadni az Állatkert lakóit.

További lehetséges ajándékötletként az Állatkert az állatkerti éves bérletet is ajánlja, sőt, a bérletváltáshoz is kapcsolódik egy adventi akció. Azok ugyanis, akik december 1. és 23. között az Állatkerti Alapítvány irodájában idén lejárt, valamint frissen vásárolt új bérletüket együttesen bemutatják, egy állat jelképes örökbefogadását ajándékba kapják.

Az Állatkert – ahogy az év összes többi napján – az adventi időszakban és az ünnepek alatt is nyitva lesz. A legtöbb napon a szokásos téli nyitvatartási rend érvényes, csupán december 24-én és december 31-én lesz rövidített nyitvatartás. Ezen a két napon az intézmény a szokásosnál korábban, 13 órakor zár, ami azt jelenti, hogy a kapunál 12 óráig lesz lehetséges a belépés, az állatházak pedig 12:30-kor zárnak majd be.

Bővebb információval szolgál a Fővárosi Állat- és Növénykert Kommunikációs Osztálya.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére