Jelenlegi hely

Újdonságok a Budakeszi Vadasparkban

A Budakeszi Vadaspark újra megnyitotta kapuit! Színes fajleíró táblák, látványos röpdék, faállatok és állatnyomok a játszótéren, mezítlábas tanösvény és interaktív okatótáblák is készültek a zárva tartás idején.

Az öt hónapig tartó kényszerpihenő után a látogatók a május 1-i újranyitáskor számos új dologgal találkozhatnak. „Az erdő kapujaként” a Budakeszi Vadaspark küldetése, hogy kicsiknek és nagyoknak interaktív módon, testközelből, játékos formában mutassa be a Kárpát-medence őshonos élővilágát. 

Új otthont kapnak a Vadaspark madarai

Látványos röpdékkel bővült a Vadaspark és a Budakeszi Dinópark közötti terület. Az összesen nyolc kifutót a madarak vehetik birtokba, az érdeklődőket pedig a jelenlegi látványvilágba beleillő stílusú sétaút kalauzolja körbe.

Bella és Belizár, a hóbagoly páros is ide költözik, mert régi helyüket egy 80 fős fedett foglalkoztatótér veszi majd át. Az állatok színes fajleíró táblán mutatkoznak be.

A játszva tanulásban ezentúl piktogramokkal ellátott, egyedi tervezésű fajleíró táblák segítik a gyerekeket és a felnőtteket. A látogatók az újfajta tanulási élményt 30 állatfaj kifutója előtt próbálhatják ki. A Vadaspark a külföldi vendégeire is gondolt: az érdekességek már angolul is olvashatók.

Még több zöld játék

A legkisebbek örömére faállatokkal, homokozóval, és állatnyomokkal bővült a „Bárcsak erdész lehetnék!” játszótér, a természet valódi érintését pedig a játszótér mellett kialakított Kneipp mezítlábas tanösvényen lehet megtapasztalni.

Az erdő világáról, szerepéről és jelentőségéről a muflonok kifutója melletti interaktív oktatótáblákon lehet tájékozódni. A „Legyen az erdő mindenkié!” sorozat színes táblái bemutatják az erdész munkáját, az örökerdő-gazdálkodás alapjait és a hazai erdők változatos állat- és növényvilágát. Új játszóteret és esőbeállókat kap a közelben lévő Szilfa-tisztás is.

26 hektáron 120 állat

A Budakeszi Vadaspark a budai hegyek közt, Budapest és Budakeszi határában található, a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében működik. A parkot 1979-ben nyitották meg; célja a a hazánkban és Európában őshonos vadfajok erdei környezetben való bemutatása. A vadaspark 26 hektáros területén természetes, erdei környezetben él 32 állatfaj mintegy 120 egyede. 

A családbarát vadasparkban medvék, őzek, szarvasok, muflon, farkasok, bölények, vaddisznók és más nagyvadakat élnek természetes élőhelyükön, erdei környezetben. A park egész éven át érdekes és tartalmas programokat kínál, pl. lát­vány­ete­tés­sel és állati tré­nin­gek­kel vár­ják az érdeklődő­ket. 

A vadaspark látványosságait biztonságos turistautakon járhatjuk végig, a tanösvényeken hatalmas sétákat tehetünk az év minden szakaszában, játszótér és piknikező helyet is találunk a közelben. A vadas­park szom­széd­já­ban kaland­park is talál­ható, ahol kisebbeknek és nagyobbaknak is építettek pályát.

Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek 9:00-17:00
Hétvégén és Ünnepnapokon 9:00-18:00

A hatályos kormányrendelet (194/2021 (IV. 26.)) alapján 18 éven felül csak és kizárólag védettségi igazolvány bemutatásával látogatható jelenleg a Vadaspark.

Cím: 2092, Budakeszi 0210/12 hrsz.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 69 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére