Jelenlegi hely

Tanösvények a Budakeszi Vadasparkban

Négy különböző kalandos tudástúra, változatos programok kicsiknek és nagyoknak a Budakeszi Vadasparkban.

Madarbarát kert

A látogatók a madáretetés és -itatás, valamint a madárodúk kihelyezésének legfontosabb tudnivalóival ismerkedhetnek meg, a tanösvényt végigjárók olyan hasznos trükköket és módszereket leshetnek el, amiket otthon is könnyedén tudnak alkalmazni. Kihelyezésre került egy látványodú is, ahol, a beköltöző és ott fészket építő énekesmadár mindennapi életébe is betekintést nyerhetnek majd a látogatók.

A hüllőbarát sziklakertben a talajba fektetett, különféle méretű csövek megfelelő búvóhelyet, egyben létfontosságú telelő járatokat biztosítanak a hüllők számára, ha pedig kellő napfény éri, a szikla felülete ideális napozóhellyé válik a felbukkanó gyíkoknak, siklóknak, egyéb erdei hüllő- és kétéltű fajoknak. A tanösvény olyan állatok megtelepedését elősegítő eszközöket is bemutat, mint a süngarázs, a darázsgarázs és a lepkekert.

Interaktív tanösvény

Az Interaktív tanösvény érdekes és izgalmas módon kalauzolja körbe a látogatókat a Vadasparkban. Az állatok kifutói mellett található állomások más és más megoldandó feladatokat és kalandokat kínálnak. Az Interaktív tanösvény igazi családi kikapcsolódás, felejthetetlen kaland kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Kalandpark tanösvény

A Magyar Madártani Egyesület közreműködésével jött létre a Budakeszi Kalandpark Tanösvénye, ahol nem csak aktív élménnyel, hanem hasznos tudással is gazdagodnak a Kalandpark vendégei. A két tanösvény célja a madárbarát eszközök bemutatása, valamint a fatörzsek és lombkoronák élővilágának megismertetése.

A kisebbek a Kalandpark B pályáján haladva megismerkedhetnek Pele Pali történetével, a nagyobbak pedig a D pályán tudhatnak meg rengeteg érdekességet a madarak világából, így nem csak ügyességüket próbálhatják ki, de játszva tanulhatnak a hazánkban élő madarakról, és fafajtákról is. A két tanösvény összesen 23 madárfajról és 3 hazánkban élő pelefajról nyújt információkat.

Vadászati tanösvények

Ennek a tanösvénynek az elsődleges célja, hogy játszva, interaktív módon mutassa be a vadászati kultúrát, betekintést adjon a vadászati módszerekbe. A már jól ismert Pele Pali a hazai vadgazdálkodás nagy múltra visszatekintő hagyományát és az örökerdő-gazdálkodásban betöltött szerepét mutatja be a látogatóknak.

Egymáshoz hálózatszerűen kapcsolódó állomásokon szerezhetünk ismereteket többek között a vadászat történelméről, kulturális és művészeti vonatkozásairól, és a vadászkutyák speciális fajtáiról is, de megtekinthetik Magyarország öt nagyvadjának trófeáit is.

ERDÉSZETI JÁTSZÓTÉR A VADASPARKBAN

További információ

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére