Jelenlegi hely

A te gyereked elmenne egy idegennel? – 7 tipp a biztonságért

Emlékszel arra a videóra, amiben egy fiatal férfi az anyák engedélyével odament a gyerekekhez a játszótéren és egy aranyos kiskutyával elcsalta őket? A kísérlet eredménye megdöbbentő volt! De hogyan tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy minden helyzetben helyesen döntsenek?

Szülők milliói látták ezt a "társadalmi kísérletet", amiben azt vizsgálták, hogy a gyerekek szóba állnának, sőt hazamennének-e egy vadidegennel a játszótérről. A szülők biztosak voltak benne, hogy csemetéjük nem tenne ilyesmit, azután maguk is meglepődtek, hogy mégis megteszik. A kedves ismeretlen megengedte, hogy a gyerkőc játsszon a kutyával, majd megkérdezte: "Még több ilyen aranyos kiskutyám van, eljössz megnézni?" Ezután kézen fogva elsétáltak.

 

A legtöbb szülő megtanítja a gyerekének, hogy nem szabad idegenekkel szóba állni. Sem elmenni velük bárhová. Akármit is ígérnek, vagy mondanak.

De mit jelent az "idegen" fogalma? A régen látott rokon idegen, de az eladó néni a boltban ismerős? A rossz emberek sokszor kedvesek, barátságosak, nem úgy néznek ki, mint a gonosz mesehősök. Néhány egyszerű szabály segít:

Megkérdezem anyukámat!

Ha ismeretlen felnőtt beszélgetne veled, előtte kérdezd meg anyát/apát/nagyit vagy aki rád vigyáz éppen.

Ne fogadj el semmit!

Az első pont lép életbe, mielőtt bárkitől bármit elfogadnál a szüleiden, nagyszülőkön, óvónénin, tanító nénin kívül. Akkor se fogadd el, ha érdekes ajándék, csoki, cukorka, játék vagy bármi más.

Csak olyan messze mehetsz, ahol még látsz engem!

A parkban, játszótéren, utcán mindig tartsuk szemmel a gyerekünket, őt is erre kérjük, hogy a látóterünkben maradjon. Sose hagyjuk egyedül!

Ne írd ki a nevedet!

Az utcán jól látható, kívül hordott tárgyakra (táska, sapka, kabát, karkötő, kitűző) ne írjuk rá a gyerek nevét, mert ha valaki néven szólítja, azt hiheti, hogy ismerősről van szó, könnyebben megbízik benne.

Ha elvesznél, keress egy…

Megbízható embert. De ki legyen az? A boltban, épületben az ott dolgozó portást, biztonsági őrt vagy pénztárost, eladót. Az utcán rendőrt, ha nincs a közelben, akkor egy anyukát, aki gyerekkel sétál.

Ne félj elmondani!

Ha olyan dolog történik veled, amit szokatlannak, zavarónak tartasz vagy rossz érzést kelt benned, mondd el otthon.

Nagyobb gyerekeknél

  • Mindig mondd el a szüleidnek, a nagyszüleidnek (vagy akire rábíztak), hogy hová mész, hol fogsz tartózkodni!
  • Ne menj el idegennel, ne szállj be ismeretlen személy autójába!
  • Legyél gyanakvó az idegenekkel szemben! Ne dőlj be, ha ajándékokat, számodra kívánatos dolgokat ígér (pl. mobil, Mp3 lejátszó, játék szoftver stb…)! Alig ismert haverokat, ismerősöket ne vigyél fel a lakásotokba!
  • Ha valami olyan történik a nap folyamán, ami szokatlan, kellemetlen, vagy nem érted, feltétlenül meséld el a szülőknek, vagy annak a felnőttnek, akivel vagy! Ne maradjanak benned megválaszolatlan kérdések, érthetetlen gondolatok.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

VI. MESTERECSET PÁLYÁZAT

VI. MESTERECSET PÁLYÁZAT

Pályázat típusa: gyerek-és diákpályázatKorosztály: 5-18 évesekBeküldési határidő: 2020. november 8.
Lázár Ervin: A csodapatika

Lázár Ervin: A csodapatika

Lázár Ervin meséje tükröt tart elénk, hiszen a történetben szereplő patikában nem "gyógyszereket" lehet kapni. Te bemennél ide?
Az utolsó út

Az utolsó út

Szívhez szóló történet egy taxisofőrről és az utolsó útjára induló utasáról.
5+1 tipp, amit megtehetsz a lelki egészségedért - Szakértői tanácsok a Lelki Egészség Világnapján

5+1 tipp, amit megtehetsz a lelki egészségedért - Szakértői tanácsok a Lelki Egészség Világnapján

Szinte a csapból is az folyik, hogy az egészségünk érdekében mozogjunk rendszeresen és figyeljünk oda a helyes táplálkozására, de arról jóval kevesebb szó esik, hogy miként őrizhető meg a mentális jóllétünk, pedig ez manapság, amikor a járványhelyzet miatt még bizonytalanabbá váltak a hétköznapok, a korábbiaknál is fontosabb. Október 10., vagyis a lelki egészség világnapja alkalmából dr. Koppány Szilveszter, az Unilever Orvos Tanácsadója összegyűjtött 5+1 tippet, melyek segítségével könnyebben őrizhetjük meg lelki egyensúlyunkat.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére