Jelenlegi hely

Hogyan (ne) válasszunk különórát a gyerekünknek?

Ugye te is rendszeresen (de legalább évente egyszer) találkozol azzal a dilemmával, hogy milyen különórát válassz a gyerekeidnek? És főleg: hol keresd kérdéseidre a választ arra, hogy milyen lehetőségek vannak, milyen időpontban és milyen áron. Vegyük sorra ezeket a kérdéseket!

 

Mit, azaz milyen különórát válasszak? 

Azt, amit a gyereked szeretne, vagy amit Te szeretnél? Ideális esetben a kettő ugyanaz vagy legalábbis köze van egymáshoz és kisebb-nagyobb kompromisszumok árán, de megtaláljátok a köztes, mindkettőtök megelégedettségére szolgáló megoldást. De mi van, ha a gyógytornász úszást vagy karatét javasolt, de a fiad viszont mindenáron focizni szeretne, miközben te is tudod, hogy minimum két ballába van? Ekkor is meg kell próbálni valamilyen kompromisszumra jutni, ezért fontos, hogy nyíltan és őszintén (és főleg türelmesen) megbeszéljétek, hogy mit és miért lenne jó/nem jó választani. 

Fontos, hogy a gyereked érezze, hogy bár a döntési folyamatba természetesen bevontad, de a döntés a Te kezedben van, hiszen Tied annak minden felelőssége! Számodra pedig az a legfontosabb, hogy tudatosítsd magadban: ez az Ő különórája és nem a Tied! Szóval semmiképp ne azért menjen drámakörre, mert Te gyerekkorodban mindig is színész(nő) akartál lenni, de végül nem jött össze!

Forrás: Pixabay

Mennyit, azaz heti hány különórát válasszak? 

Ha a gyerekedet kérdezed, a válasz: semmit vagy maximum egyet, és csakis a kedvencét, a focit. 

Ha magadat: minden napra egyet, mert azalatt sem téged nyúz a kifogyhatatlan energiájával, mert tudod, hogy hol van, mit csinál, még ha mindez nem kevés pénzbe is kerül.  És semmiképp se a focit, mert karikalábú lesz és különben is ott mindig megsérül, inkább legyen a sakk meg a festés, azok biztonságosak… És amúgyis: olyan jó lenne, ha ehhez meg ahhoz is értene, ebben és abban is jó lenne, sikereket érte el, és ugyebár nem tudhatod előre, hogy végülis miből fog Nobel vagy Oscar díjat, de legalább egy országos első díjat hazahozni! 

Ha egy edzőnek, oktatónak teszed fel a kérdést: természetesen azt, amit ő oktat, és lehetőleg maximális heti óraszámban. Mert csak akkor lehet belőle profi. 

Ha viszont a pedagógust vagy az ovi/iskolapszichológusnál érdeklődsz: minél kisebb a gyerek, annál kevesebbet, és csak lassan emelni a különórák számát (ha egyáltalán), és csak annyira, hogy elég, a korának és habitusának megfelelő idő maradjon a szabad és önfeledt (azaz nem egy edző, oktató által irányított) játékra, miután a házi feladatait is mind elkészítette. 

Talán az a legjobb, hogy a sok jó tanács mellett leginkább a megérzéseidre hallgatsz, hiszen Te ismered legjobban a gyereked - de közben újra és újra szem előtt tartod, hogy róla, és nem a Te gyerekkori vágyaidról van szó!

Hol, azaz hova vigyem különórára?

Erre a válasz végre egyszerű: a közelbe! Ahogy iskolát sem ajánlott a város/kerület másik végéből választani (kisiskolás korban semmiképp, de később sem igazán javasolt), úgy a különórát is eszerint érdemes keresni. Hiszen az oda vezető utat minden nap/alkalommal legalább kétszer meg kell tennetek – ami önmagában még jó dolog is lehet, ha az utazás alatt kettesben és nyugiban tudtok lenni, megbeszélni a nap eseményeit stb., de ha rohanni kell és ráadásul a tesó(ka)t is vinnetek kell magatokkal, akkor az egész már csak egy nagy nyűg. És ha ráadásul azt is szeretnéd, hogy a gyereked előbb-utóbb egyedül járjon a különórára, akkor még fontosabb, hogy az viszonylag könnyen és gyorsan megközelíthető legyen. 

És újra hol, azaz hol keressem, hogy milyen különórák vannak a városban, és hol tudok részletes információt, netán szakértői/szülői véleményeket szerezni róla?

A válasz még az előzőnél is egyszerűbb. Van egy olyan honlap, ahol nemcsak szakértői/szülői véleményeket olvashatsz a különóra-választás dilemmáiról, de rengeteg különórát találsz, részletes információkkal (a fővárosban kerületek szerinti bontásban). Jelenleg épp azt olvasod… 

Szerző: Antal-Ferencz Ildikó (Ildi), Budapestimami
Fotó: Pixabay
Forrás: Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére