Ahhoz, hogy a gyermekünket a megfelelő hatékonyság felé tereljük, kell némi szigor. Legalábbis egyes elméletek szerint. Mások viszont arról győzködnek minket, hogy a gyermek nem lehet sikeres, ha nem kiegyensúlyozott és boldog. Ennek viszont ellentmond számos példa: a sikeres emberek közül nagyon sok az önző, szorongó, messze nem boldog személyiség. Hol keresse az igazságot, aki lelki békében élő, az életét mégis hatékonyan menedzselő felnőttet akar nevelni a gyermekéből?
A gyermekek teljesítményének növelésére a tanítás a legalapvetőbb eszköz – elemezte a témát a Guardian családi blogja. Aztán ott van a mintakövetés. Ha a gyermek azt látja, hogy az apuka fittyet hány a közlekedési szabályokra, hiába tanítja arra az utódot, hogy szabályosan közlekedjen, várhatóan a gyermek sem lesz mintasofőr.
A szeretet persze nagyon fontos összetevő. De bármennyire furcsa, nagyon sokat jelenthet a felnőtté váló gyermekek tettvágyában, ha kifejezetten rosszul nevelték őket. A trauma és a rossz sors minden genetikailag öröklött hátrány ellenére képes nagy eredményekre sarkallni a fiatalokat. A komoly szakmai sikereket elérők harmadánál mérték azt a kutatások, hogy 15 éves koruk előtt elveszítették egyik szülőjüket. A nagy írók, államférfiak, cégvezetők sorsa nem indult egyszerűen. A veszteség és a fájdalom sokukat ösztönzi arra, hogy akár az elvárható felett is teljesítsenek. A kivételes sikerességet a Guardian írója mégis egy teljesen ellentétes irányú, pozitív megközelítéssel illusztrálta: a világhírű magyar sakkozólányok, a Polgár testvérek példáján keresztül.
Polgár László, a lányok édesapja az 1960-as években oktatáspszichológusként számos tanulmányt írt arról, hogy a gyakorlatozás mennyiben járul hozzá a sikerhez. Feleségével együtt bizonyítani akarták Polgár László ez irányú elméleteit, és hamar arra jutottak, hogy az objektív mércével igazolható eredményeket adó sakk lesz a kísérletük terepe. Egyikük sem volt kivételes sakkjátékos.
Szerencsétlenségükre végül három lányuk született. Azért volt ez rossz hír, mert soha egyetlen nő sem érte el a sakk nagymesteri szintet korábban. Sőt, a sakkvilágban élt a feltételezés, hogy a nők alapjában képtelenek azokra a szellemi feladatokra, amelyek a magas szintű sakkjátékhoz szükségesek.
A legidősebb lánnyal, Zsuzsával kezdve a Polgár házaspár óvatosan és játékosan elkezdte a sakk beiktatását a gyermekeik életébe. Mindez valójában mesékkel átszőtt győzelmek és vereségek sorozataként, valódi játékként jutott el Zsuzsa életébe. Öt éves korában, amikor már több száz játszmán volt túl, a lányt benevezték egy sakkversenyre, ahol ő tisztán játékként, és nem versenyként felfogva a dolgot tízből tíz játszmát megnyert. Húgai eközben már úgy tanultak meg járni és beszélni, hogy a sakkfigurák voltak a kedvenc játékaik, és öt éves korukig egyáltalán nem erőltették rájuk a formális szabályok szerinti sakkot. Amikor felnőttként a játékról nyilatkoztak, mindhárom lány úgy beszélt a sakkról, mint imádott tevékenységről. Nem pedig mint gyakorolandó, tanulandó feladatról vagy kihívásról.
1991-re a legidősebb Polgár lány lett a világ első női sakk nagymestere. Idősebbik húga, Zsófia pedig sorozatban tíz győzelmet ért el férfi nagymesterek ellen, amivel rögtön előkelő helyre került a sakk világranglistán. A legfiatalabb lány, Judit viszont már 15 éves korára nagymester lett: vagyis a legfiatalabb nagymester a sakk történelmében.
Polgár László úgy közelített gyermekei sikerességéhez, hogy a kényszerítés, az irányított munka sokkal kevésbé hatékony, mint annak értéke, hogy a gyermek kielégíthesse a játék és a fantázia iránti igényét. Ennek következménye volt, hogy a lányai kiegyensúlyozott gyermekként nőttek fel, nem pedig eredmény-centrikus, és a sikerektől, mint drogoktól függő emberek.
Ha nem is hasonló világsikerre áhítozva, de a szülők számára egyértelműen támogatható lehet ez az irány. A legtöbb szülő azt állítja, neki azt a fontos, hogy a gyermeke boldog legyen. Mégis folyamatosan hajtja a gyermekét, hogy minden elképzelhető területen a maximumot nyújtsa.
A kornak nem megfelelő teljesítménykényszer a viszonylag kevés ilyen irányú vizsgálat szerint állandóan sikerre szomjazó, magát eredménytelennek tartó és magányos felnőtteket eredményez, függetlenül attól, hogy valójában mennyire sikeresek. Az érzelmi problémák éppen ezért olyan gyakoriak a kivételesnek mondott tehetségek esetén. A nyugati vállalatok igazán sikeres vezetői között négyszer annyi a pszichológiai gondokkal küzdő, esetleg pszichopata jegyeket hordozó ember, mint az adott ország átlaga. És ugyanez a helyzet a sikeres művészekkel is, ahol mindezt rossz esetben még az átlagosnál magasabb önpusztítási hajlam is nehezíti. Minél inkább erőltették náluk – hibás módon – a korai sikereket, annál valószínűbb, hogy boldogtalanok lesznek.
Ha tényleg kivételes gyermekeket akarunk nevelni, akkor az egymás iránti szeretet elsődlegessége mellett is muszáj odafigyelni néhány dologra – írta a Guardian szakértője. Érdemes éreztetni velük az odafigyelést arra, amit csinálnak, és jönni fog belőlük a teljesítmény, mert a tapasztalatok szerint még a „papíron” gyengébb genetikai állományú gyermekek is sokkal többre képesek az átlagosnál megfelelő körülmények között. Ezt igazolja a ritkán idézett eredmény, amelyet a 16 éve áttörést jelentő humán genom projekt hozott ki: a géneknek vajmi kevés köze van az intelligenciabeli különbségekhez. A fizikai adottságokat egyértelműen a gének határozzák meg, ahogy a szemünk színét, a testi erőnket és a méreteinket is, de nem tesznek bennünket okosabbá, sem állhatatosabbá, sem találékonyabbá.
Ez pedig rendkívül jó hír, hiszen megfelelő szülői odafigyeléssel és tetteinkkel alapvetően mi magunk határozzuk meg nem csak a gyermekeink lelki egyensúlyát és felnőttkori képességét a kiegyensúlyozott életre, de azt is, hogy mennyire lesznek képesek, elhivatottak arra, hogy jól teljesítsenek a saját területükön. A szakértő mindehhez a következő javaslatokat fűzi hozzá.
Engedjük a gyermekünket, hogy kiélje a fantáziáját. Hét éves korig pedig segítsük is ebben, soha se korlátozzuk. Ha nagyon szélsőséges lenne, akkor finoman avatkozzunk be, együtt játszva, de mindig éreztessük a kisgyermekkel a feltétel nélküli elfogadást és szeretetet. Higgyünk benne, és gyermekünk számára is tegyük egyértelművé, hogy a lehetőségei korlátlanok. Adjunk számára fogódzókat, mutassuk be, milyen lehetőségei vannak a korának megfelelően, és hagyjuk őt ezeket kipróbálni, és választani közülük. Ezután viszont ne követeljük meg a folyamatos teljesítményt, tegyük – főleg az óvodás korúak számára – játékká a később fontos tevékenységeket.
Amikor pedig eljön az iskola, ahol a gyermekek amúgy is teljesítménykényszer alá kerülnek, próbáljuk kívánatossá tenni az eredményeket. Soha senki nem tud tökéletes lenni, így a maximalista énünket tegyük félre, és ha a gyermekünk 95 százalékos teljesítményt nyújtott, soha ne kérdezzük meg, mi lett a maradék 5 százalékkal. És még egy dolgot tesz mindehhez hozzá a szakember: ne gyarmatosítsuk a gyermek lelkét a saját, be nem váltott fiatalkori törekvéseinkkel. Ők nagyon kis eséllyel lesznek abban jók, amiben mi szerettünk volna.
Forrás: csalad.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
