Először is nézzük meg, milyen okok miatt alakulhat ki a kiégés
- sok stressz
- kiszámíthatatlanság
- hiányos teljesítménymérés
- visszajelzések hiánya
- bizonytalan társadalmi presztízs
- nem megfelelő bérezés
- túl hosszú munkaidő
- extra igénybevétel
- túlzott felelősség
- előrejutási lehetőségek hiánya
A kiégés szakaszai
A kiégés jellemzően azokat érinti, akik túl sok elvárással, rengeteg elképzeléssel vágnak bele a feladataikba. Ennek megfelelően nem is egy folyamatosan lefelé ívelő út vezet a szindróma kialakulásáig, hanem ellenkezőleg, a kiégést minden esetben megelőzi szárnyalás, egy idealisztikus szakasz. Ennek jellemzője a túlzott kezdeti lelkesedés, a feladat felmagasztalása, a nem reális, túlzott célok kitűzése.
Ezt váltja fel a realizmus szakasza, ami során a kezdeti lelkesedésre megérkeznek a pozitív megerősítések, előtérbe kerül a kreativitás és nő a hatékonyság. Kialakul az elköteleződés.
Ahogy telik az idő - szükségszerűen - a teljesítény nem nő olyan mértékben, mint eleinte, csökken a feladatok újdonságértéke és ezzel párhuzamosan az érdeklődés és a nyitottság is. Ezt hívja a szakirodalom a stagnálás szakaszának.
Ez az az állapot, amikor szépen lassan, de elindulunk lefelé a lejtőn és egyre inkább az viszi el az energiánkat, hogy igyekszünk a kezdeti, idealizált állapot elérésére. Cselekedeteink mozgatórugójává a bizonyítási kényszer válik, így egyre több időt fordítunk az életünkből a munkára, közben életünk többi szereplője és színtere a háttérbe szorul.
Ennek ellenére a várt siker elmarad, egyre több negatív kiszólás lesz jellemző a saját napi munkavégzésre. Végső következményeképpen pedig megkérdőjeleződik maga a munka, mígnem apátiába zuhan az azt végző. Jellemző erre az állapotra, hogy ilyenkor negatívan ítéljük meg a jövőképünket, kilátástalanok, demotiváltak, kifáradtak, kiüresedettek vagyunk.
Mit tehetünk, ha belekerültünk?
Amilyen könnyű egy jó szándékú, lelkes, lelkiismeretes egyénnek rálépni és haladni a kiégés felé vezető úton, majd megérkezni az apatikus végállomásra, olyan nehéz onnan mindenféle segítség nélkül visszatalálni addig a keresztutcáig, ami egy kiegyensúlyozottabb élet felé megy.
Ha nem szeretnénk, vagy nem tudunk a minket körülvevő körülményeken változtatni, akkor is van lehetőség, hogy fizikailag és mentálisan is jobban legyünk.
Érdemes megállni ilyenkor, és különböző segítő szakmák képviselőivel (akiket remélhetőleg még nem ért utol a kiégés, vagy ha igen, már leküzdötték) megtalálni azt, hogy mik okozza az adott helyzetben a túlterhelést. Ilyenkor elég lehet akár egy pár alkalmas „beszélgetés” egy coach-csal, vagy ha a múltban eredő mélyebb okokból györekezik a kiégés, akkor egy pszichológust felkeresni. De ha „csak a stressz” okozza, akkor az autogén tréning és egyéb relaxációs technikák elsajátítása is hasznos lehet.
Hogyan előzhető meg a burnout szindróma?
Legegyszerűbben és egyben a leginkább megvalósíthatatlanul úgy, hogy
- ne legyenek irrealisztikus elvárásaink,
- ne járjunk a föld felett pár méterrel,
- óvakodjunk a stressztől és túlterheltségtől,
- menjünk rendszeres időközönként, és amikor úgy érezzük, szükségünk van rá, szabadságra,
- tartsuk be a munka és magánélet egyensúlyát,
- töltsünk sok időt a szabadban olyan tevékenységekkel, amik feltöltenek, és amelyekben örömünket leljük.
És mi a helyzet az anyai kiégéssel?
Ahhoz, hogy anyaként könnyű szerrel elkerüld a kiégést, érdemes megfontolni és figyelembe venni az alábbiakat:
- Már a terhességed idején sem érdemes idealizálni a születendő gyermekedet, és akkor sem, amikor már a kezedben tartod őt. - Adott képeségekkel és személyiséggel rendelkezik, vagyis olyan, amilyen, te pedig csak egy bizonyos skálán belül tudsz rajta „alakítani”.
- Készülj fel, hogy a gyerek egy folyamatos stresszforrás - Már ha annak tekinted és mindenen aggódsz. Nem, nem lesz 5 lába, és nem fogod beleejteni a babakádba és nem fog leesni a mászókáról, ha nem tartod a hátát 3 évesen is és a többi…
- Fogadd el, hogy a gyereked sokszor nem a te akaratod szerint fog cselekedni. - Ugyanis önálló lény, önálló gondolatokkal és jellemmel. Aki már vitatkozott délutánokat a dackorszakos gyerekével, az tudja miről beszélek.
- A gyerek kiszámíthatatlan. – Alakuló jellemük szerves eleme az irracionalitás.
- A gyerek nem ad vagy - maradjunk inkább abban - nem úgy ad visszajelzést, ahogy egy jól átgondolt teljesítményértékelési rendszer a munkahelyeden. - Amikor 4 hetesen mosolyog, azt nem hálából teszi, csak épp emészt és örül magának. Később azért jobb lesz, de nehezen kalibrálható rendszer. Ahogy egy barátnőm anyukája mondta, csak amikor felnőtt lesz, és önálló útra lép, azután derül ki, hogy jól csináltad-e.
- Ne bántson a gondolat, hogy „csak otthon ülsz egész nap”! - Tudod jól, hogy ez nem igaz, ez nem "csak" . A többit meg engedd el a füled mellett.
- Fogadd el, hogy jó eséllyel szolidabb a bevételed, mint előtte - De egyrészt a szeretetet, amit a gyerekedtől kapsz, nem lehet pénzen megvenni, másrészt nincs is szükséged annyi mindenre, nem igaz?! Hiszen úgyis "csak otthon ülsz" ... :)
- Igen, az anyaság 7x24-es műszak, kizárólagos döntési jogkörrel, folyamatos s-o-s ügyekkel és multitaskinggal – Azért ez kemény! Az meg totál menő, hogy neked megy, a kötelező pihenőnapok nélkül is.
- Ne feledd, van előrejutási lehetőség. - Ez a nagymamaság. Amikor már te tudod motiválni egykori főnöködet, például azzal, hogy adsz neki néha-néha egy-két pihenőnapot, de hidd el már nehány szabad órának is örülni fog. Azért lássuk be, kevés főnök-beosztott viszonyban fordul ekkorát a kocka kb. 30 év alatt.
Szerző: Blaskó Anna – 2 gyerekes édesanya, HR és munkaügyi szakértő, coach
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges