Jelenlegi hely

Kikelet hava - (Tév)hitek és praktikák 

A farsang utáni, húsvét előtti időszakot, márciust a régiek kikelet havának, tavaszelő-, vagy nagyböjt havának nevezték – hiszen a húsvét előtti nagyböjt legnagyobb része erre a hónapra esik. A késő téli, kora tavaszi időszakra jelentősen csökkenhetnek energia és vitamin tartalékaink, ami többek közt tavaszi fáradtság formájában mutatkozik.

Miket tehetünk a tavaszi fáradság ellen?

  • D-vitamin szükségletünk természetes pótlására legjobb a napsütéses időben, friss levegőn tett rendszeres családi séta. Figyeljük azonban az UV surgárzás erősségét, és ha kell, használjunk fényvédő krémet!
  • Pihentető, elegendő idejű alvásra van szükségünk.
  • Ilyenkor még inkább indokolt gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt a friss gyümölcsök, zöldségfélék fogyasztása (alma, mandarin, savanyúkáposzta, hagyma, sütőtök, jégsaláták, kígyóuborka stb.)
  • Nem véletlen hogy a téli ínségesebb idő, a "böjt" után a húsvéti asztalra bőségesen kerül majd húsféle, tojás, zöldség. No de melyiket hogyan is fogyasszuk, kínáljuk?

Tojás-tudás

HÉJ: A tojások héját főzés, feltörést előtt ajánlott alaposan megmosni, mivel hasmenést (is) okozó baktériumok (Salmonella, Campylobacter stb) lehetnek rajta. A csak vízzel lelögybölés azonban több kárt okozhat, mint hasznot, mivel így feloldjuk a héjra tapadt piszkot, ami a vízzel könnyen belecsöpöghet a tálkánkba. Tehát a gondos tisztítás után töröljük meg papírtörlővel és utána törjük csak fel.

FEHÉRJE: Mivel a tehéntej feherje után a tojás a leggyakoribb allergén tápanyag, a tojásfehérjével készült finomságok kínálásakor is körültekintőnek kell lennünk. Ünnepekkor az ínycsiklandó csemegéknél se felejtsük el, hogy a babapiskóta(!), madártej, kelt tészták, húsvéti kalács, püspökkenyér is tartalmaz ilyen allergént!

A csecsemők táplálásában a főtt tojássárgája 10 hónapos kor után, a jól denaturált, megfőzött fehérje 1 éves kor után javasolt. (NEM lágytojás, és nem "recegő" rántotta, vagy majonéz.)

HÚSvét

A húsvéti asztal fő fogása a füstölt sonka, tarja stb. Csecsemőknek, kisdedeknek és idősebb rokonoknak is nehezen emészthető ételek ezek, könnyen hasfájást, hasmenést (vagy épp székrekedést) okozhatnak. Megfelelő folyadék bevitellel, növényi rostban gazdag étrend segíthet ezen, valamint puffadás esetén Espumisan, vagy Infacol csepp/tabletta.

Olajosmagvak

és az ezek felhasználásával készült ételek, desszertek 1 éves kor alatt nem ajánlottak – diós, mákos sütiknél is legyünk résen!  Félrenyelés veszélye miatt a püspökkenyeret ismét ki kell emelni.

Locsolkodás

A fiúk adjanak arra, hogy mivel öntözik meg a lányokat. A lejárt, vagy nem véletlen nem használt “kölni” a hervadozó hölgyeknek sem esik jól. A locsolóvíz nevében is hordozza eredetét, valamint a legkézenfekvőbb, sőt, legegészségesebb megoldást: a vizet. Ha szeretnénk, ezt illatosíthatjuk pár csepp illóolajjal. Gyógyszertárakban kétszáz forintból vehetünk hozzá kis üveget, pumpás szórófejjel.

A lányok pedig arra figyeljenek, hogy mivel viszonozzák a fiúknak: Nagyobb gyerekek, tinédzserek esetében nem lehet eléggé kiemelni és elégszer elmondani, hogy a locsoló fiúnak NEM a pálinka, vagy a bor a jutalma, hanem festett tojás, sütemény, üdítő, csoki nyuszi. Ez utóbbiból is a jó minőségű csokoládé, nem a tejbevonó masszából készült, emésztőrendszert károsító fajta!

(Tarka) Barka

Bár a hónap elején az időjárás még igen változékony, a tavasz azért itt kopogtat, és a barkás növények már szórják virágporukat. Ehhez kapcsolódik a húsvéti barkaszentelés szokása. Azok a családok, ahol pollenallergia előfordul(hat), inkább csak az utcán csodálják meg a tavasz jelképét, és ne vigyék be a lakásba a barkát.

Szép napokat, tavaszelő havát azután pedig békés húsvétot! Remélem, Sándor-József-Benedek tényleg zsákban hozzák majd a meleget!

dr. Balogh Zsuzsanna, házi gyermekorvos és Török-Kaló Judit a FamiLián Családtámasz megálmodója

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Képmás Magazin
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Családháló
NOE
Ugrás az oldal tetejére