Jelenlegi hely

Zugligeti Bölcsőde

 
Cím: 1125 Budapest, Zalai út 2.
Telefon: 06 1 392-0325
 

A Zugligeti Bölcsőde 30 éve működik egy gyermekkomplexum (bölcsőde, óvoda, iskola) részként, a Zugliget szép zöld övezetében. Intézményünk mindent megtesz azért, hogy a mozgásfejlődésben, a gondozásban, a játéktevékenységben a legideálisabbkörülményeket nyújtsa. Szeretetteljes, biztonságérzetet adó,érzelmekben gazdag bölcsődei élet megteremtésére törekszünk.

Nevelési elveink:

Szeretetteljes, biztonságot adó, érzelemben gazdag bölcsődei élet megteremtésére törekszünk, ahol a gyermekközpontúság úgy jelenik meg, hogy fejlődési lehetőséget, önállóságot ad a gyermeknek.
Egy-egy csoport kis létszámmal működik, legfeljebb tizenkét gyermekkel. A gyermek fejlődéséhez szükséges változatos tevékenységek mellett a kicsik szinte észrevétlenül sajátítják el a kultúrhigiéniai szokásokat, válnak egyre önállóbbá. Kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges táplálkozásra és egészséges életmódra való nevelést, a színvonalas, a gyerekek testi és szellemi fejlődését segítő eszközök, játékok, foglalkozások biztosítását és végül de nem utolsó sorban igyekszünk igényes, színes, harmonikus környezetet biztosítani.

Alapellátáson túlmutató szolgáltatásaink:

A bölcsőde vezetése évek óta azon fáradozik, hogy minél több a gyerekek és szüleik igényeihez igazodó szolgáltatást, újítást vezessen be. E törekvés eredményeként a bölcsőde az alapellátáson túl pályázatok, a kerületi Önkormányzat és a szülők támogatásával számos új korszerű szolgáltatást vezetett be:

  • Mozgásszoba, másnéven "Ugri-Bugri"
  • Sószoba

Étkeztetés:

Bölcsődénk konyhája a H.A.C.C.P. előírásai mentén lett kialakítva: nagy gondot fordítunk a kisgyermekek korszerű táplálkozására. Intézményünkben a korszerű csecsemő, és kisgyermek táplálási elveket vesszük figyelembe,úgy hogy a táplálék mennyisége, minősége, higiénes követelménye megfelelő legyen. Az étrend változatos, idényszerű, ízben, színben összehangolt, amelyet a bölcsőde konyhájában készítenek. Bölcsődénk részben biztosítja az allergiás gyermekek étkezését is.

Speciális bánásmódot igénylő gyerekek:

Diétát igénylő gyermekeknél tojás és tejfehérje mentes étrendet tudunk biztosítani. Bölcsődében a mozgásszoba speciális fejlesztő eszközei az egészséges és szükség szerint a mozgásukban enyhén korlátozott gyermekek testi és szellemi fejlődéséhez nyújtanak segítséget.

Fenntartó: Budapest XII. Kerület Hegyvidék Önkormányzata Képviselő-testülete

Szakmai felügyelet: Szemünk fénye Bölcsőde és Regionális Módszertani Központ

Alapítás éve: 1980

Férőhely:  120 fő

Dolgozók létszáma:  34 fő

Jelentkezés: Bölcsődei jelentkezés egész évben folyamatos.

A bölcsődei kérelem leadásának helye: Budapest XII. Kerület Hegyvidék Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Iroda, 1126 Budapest, Böszörményi út. 23-25

Térítési díj: A mindenkori Önkormányzati rendelet szerint.

Intézményvezető neve: Kissné Farkas Éva

Intézményvezető e-mail címe: farkas.eva@3bolcsode.bp12ker.hu

Forrás: http://www.zugligetibolcsode.hu/?id=10384

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére