Jelenlegi hely

Mátrai család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

A szeretet, amit kapok tőlük.

Amikor azt mondják :- Szeretlek Anya! - és közben olyan szorosan ölelnek át, hogy szinte érzem a pici szívük dobogását :-) Nincs ennél jobb, ilyenkor érzi az ember, hogy valamit mégis csak jól csinált. :-)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Egyik délután 2. osztályos "nagyfiam" úgy jött ki a suliból, hogy ő rettenetes fáradt és álmos és erről én tehetek, mert nem alszik el időben és reggel korán kell felkelnie! Amikor mondtam neki, hogy talán nem a huszadik kérésre kellene elindulnia aludni, azt mondta :- Jaa, hát az is lehet... Reggelente a két éves kisfiam után szaladgálok az oviban,(mert nem hajlandó egy helyben maradni) miközben a négy éves kislányomnak segítek átöltözni (mert őt mindig nagyon leköti a bámészkodás) egyébként meg, önállóan, gyönyörűen tud öltözni, ha akar :-). Délután ugyan ez van, azzal a különbséggel, hogy akkor még a nagyfiút is várjuk a suli előtt, mert ő mindig nagyon kényelmesen készülődik hazafelé :-)

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném, ha három gyermek mellett nem lennék a nap végére annyira fáradt, úgy érzem, a folytonos ellenállásuk miatt nincs elég energiám kezelni a problémákat, néha csak legszívesebben kihátrálnék egy testvérkonfliktusból.Valószínűleg én nem tudom jól előadni a mondandómat, mert általában sajnos meg sem hallják, ha jobban meg tudnánk érteni egymást, mindenkinek könnyebb lenne.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére