Jelenlegi hely

Golej

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Esténként mesét olvasok a gyermekeknek. Ők fekszenek az ágyban, és tágra nyílt szemmel követnek a fantázia birodalmába. Néha rájuk pillantok, és látom, hogyan élik át a kalandokat, hogyan szomorkodnak, ha pillanatnyilag elakad a főhős a megtett úton, és hogyan örülnek, ha végül sikerül megfejteni a rejtélyt, és sikerül legyőzni a Gonoszt. És ők is főhősökké válnak, velem együtt.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A testvérek közötti viták kezelése.

Olykor nehéz elfogadni, hogy a vitákat, a konfliktusokat a gyermekeknek kell egymás között feloldaniuk, nehéz kívülállónak maradni, és elhinni, hogy ez is a személyiségük fejlődéséhez járul hozzá. Nem mindig sikerül igazi közvetítőként működnöm.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném a gyermekeimet önállóbbakká nevelni anélkül, hogy az az érzésük lenne, hogy már nem annyira fontosak számomra, vagy nem segítek nekik ugyanolyan szívesen, mint most.

 

 
 
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére