Jelenlegi hely

Gödöllői Szabók

Beküldő lakhelye: Pest megye - Egyéb

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni, ahogy fejlődnek.

Hogy vannak, hogy általuk kinyílt a világ és mi is másképp fejlődhetünk, hogy másképp viszonyulunk a világhoz, hogy családban élhetünk, amit mi alakítunk és jó társasága vagyunk egymásnak. És persze az a sok-sok szeretet, ami áramlik közöttünk, a sok mosoly, amit az arcokra csalnak. A sok-sok finom érintés és puszi, kedvesség és huncutság. Az, ahogyan tükröt tartanak, benne jó és kevésbé jó önmagunkkal szembesítve :)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A legnehezebb, hogy túlérzékeny, hogy nem lehetek vele olyan helyzetekben, amiket bántásként, rosszként él meg Nehéz lefordítani az én élettapasztalatom az ő korának megfelelően és úgy jó tanácsokkal ellátni. Nehéz együtt érezni néha azokban a helyzetekben, ami egy felnőttről már lepattan ;) Néha elbizonytalanodom azzal kapcsolatban is, hogy amit elvárok, nem-e sok az ő korában, biztos, hogy képes rá egy ekkora gyerek? És persze a türelem, amiből nagyon sokra van szükség :)

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Mert úgy gondolom van mit tanulnom még e téren és bár a címadó könyvet még nem volt alkalmam elolvasni, sokan ajánlották már. A tanulás pedig önmagában is mindig jót tesz, felfrissít és új szemszögből láttat olyan dolgokat is, amiket az ember "szent meggyőződésként ", túl mereven kezel.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére