Jelenlegi hely

TILTÁS helyett élhető szabályok az online-offline egyensúlyért a vakációban és a mindennapokban

Időpont: 2023. július 10., 18:00 óra
Helyszín: online, élő közvetítés

Hal Melinda, a MCC Tanuláskutató Intézet vezető kutatója, klinikai szakpszichológus valamint Király Nóra, a FICSAK alapítója élőben beszélgetnek - a nyári időszakban még inkább előtérbe kerülő - az egész családot, de különösen a gyermekeket érintő tudatos internethasználatról.

A hiánypótló beszélgetés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Sajnos ma már nem kérdés, hogy a túlzott internetfogyasztás súlyos károkat okozhat egy fejlődő szervezetben.

A túl sok képernyő előtt töltött idő káros hatásai lehetnek: alvászavar, negatív énkép és testképzavar, egyéb tevékenységek (pl. könyvolvasás, szabadban töltött idő, hobbik) háttérbe szorulása, érdeklődési körök beszűkülése, az iskolai teljesítmény romlása.

Most a nyári időszakban még erősebb a kísértés, hiszen nem kell már tanulni, iskolába járni, mi, szülők pedig elfoglaltak vagyunk, csökkenhet a személyes kontroll. Ez a beszélgetés erre a problémára és a mindennapokra is kínál megoldást, hiszen még egy már kipróbált, valóban működő családi digitális szabályrendszert is megosztunk Veled.

Legyen egyensúly nyáron is gyermekeink internethasználatában!

A regisztráltaknak e-mailben elküldjük a linket, aminek segítségével könnyen, pár kattintással lehet majd csatlakozni.

Sőt, lehetőség lesz kérdezni is, illetve az előadást követően egy AJÁNDÉK tanulmányt is kiküldünk a regisztráltaknak e-mailben a téma kapcsán.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére