Jelenlegi hely

Tarkalepke Színház: Péter és a farkas - zenés mesedarab

Időpont: 2023. november 19., 26.
Helyszín: Concerto Budapest (1097 Budapest, Páva u. 10-12.)
Nyerj 2 db belépőt az általad választott előadásra!

Szupernagyi(k) varázslatos történetei

A Tarkalepke Színház „Szupernagyi varázslatos történetei” című sorozata két igen erős, muzikális darabbal, a Diótörővel és a Péter és a farkassal indul útjára.

Mindkét színmű az 5-10 éves korosztály számára kínál merőben különleges színház-élményt.

Szupernagyit hármas szereposztásban alakítják: a Jászai Mari-díjas Vándor Éva mellett a James Bond-filmek Ms. Moneypenny hangjaként is ismert Zsurzs Kati, valamint a szintén szinkronszínészként is közismert Koltai Judit formálja meg a mindannyiunk által szerethető karaktert.


Vándor Éva, Zsurzs Kati, Koltai Judit

A nagymama egy kényelmes fotelben, a naplóját olvasgatva emlékszik vissza élete főbb mozzanataira, vidám és kedves kommentárokkal tarkítva.

Az előadásnak elemi része a zene. A két előadást ebben az évben összesen 7 alkalommal állítják színpadra, a zongoránál pedig 3 tehetséges művész: Boros Misi, Rozsonits Ildikó és Sarkady Katalin váltják egymást.


JÁTSZOM A 'PÉTER ÉS A FARKAS' BELÉPŐKÉRT ››
 


délelőtt 10 órakor kezdődő, szünet nélküli, 40 perces előadások előtt a zenészek már hangolás közben is szívesen beszélgetnek a gyerekekkel, de a műsor közben szupernagyi is kérdezgeti majd a közönséget.

A Diótörő premierjét november 12-én este, a zuglói Vakok Iskolájának Nádor-termében tartják. Aki lemaradna a premierről, az alábbi időpontokban nézheti meg az előadást:

Concerto Budapest (1097 Budapest, Páva u. 10-12.)
Diótörő: november 18., Zsurzs Kati – Boros Misi
Diótörő: november 25., Zsurzs Kati – Boros Misi

Vakok Iskolája (1145 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.)
Diótörő: november 12., Vándor Éva – Sarkady Katalin
Diótörő: december 10., Zsurzs Kati – Rozsonits Ildikó
Diótörő: december 23., Vándor Éva – Sarkady Katalin

További információ és jegyvásárlás a tarkalepke.hu oldalon.
- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére