Jelenlegi hely

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Skanzenben

Időpont: 2024. november 9-10., 9.00-18.00
Helyszín: Skanzen, 2000 Szentendre, Sztaravodai út 75.

Hazai borászatok termékeivel, libaételekkel, kézműveskedéssel, a gyerekeket pedig mesékkel és koncertekkel várja a szentendrei Skanzen november 9-én és 10-én.

A katonából hittérítő püspökké vált Szent Márton napját Nyugat-Európa országaiban lámpás felvonulásokkal, Magyarországon lakomákkal, mulatságokkal ünneplik.

A szabadtéri múzeum Márton-napi rendezvényén érdekességeket tudhatnak meg a látogatók a libakultusz eredetével kapcsolatban, de vidám őszi közösségi munkák légkörébe is belepillanthatnak. A Márton-napi mulatságok hangulatát a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes eleveníti meg a múzeum Kisalföld tájegységében.

A programot a Langaléta Garabonciások előadása színesíti, de lesz mesemondás és vetítés, történelmi-irodalmi borműhely, őszi csemegék és kézműves termékek vására, a Skanzen Étteremben pedig libaételek várják a látogatókat.

A kézműves foglalkozásokon sok más mellett készíthetnek a gyerekek textillibát és tököt, őszi fülbevalót, termésképet vagy gesztenyéből játékfigurát, de nem maradhat el a lámpások megalkotása sem a délutáni Márton-napi felvonuláshoz.

Az esti Szent Márton nyomába eredő túra mellett gasztronómiai sétán is részt vehetnek az érdeklődők. A fenntartható konyhát fókuszba állító túra az őszi-téli ételkészítési és tartósítási eljárások, és az ezekhez kapcsolódó tárgyak mellett az ősz ízeit viszi majd közel a látogatókhoz.

A Skanzen Vigadó színpadán mások mellett fellép Gulyás László vándormuzsikus, Dóra Áron mesemondó, az ELÁN Zenekar, a Robinson Kruzo Trio, a Dresch Vonósok és az Erdőfű Zenekar.

A múzeum portái, házai 16 óráig, a Skanzen Vigadó és a kézműves vásár 18 óráig tart nyitva. A programsorozatot mindkét napon őszbúcsúztató koncert és táncház zárja.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére