Jelenlegi hely

Szent István Könyvhét

Időpont: 2022. május 16-21.
Helyszín: Budapest, V., Ferenciek tere

A magyar keresztény könyvkiadók legrangosabb és legnagyobb hazai seregszemléje.

A szervezők célja, hogy az országszerte működő keresztény könyvkiadók, és szellemi műhelyeikből kikerült műveik évente egyszer a nagy nyilvánosság előtt is bemutatásra kerüljenek, átfogó képet adva az olvasóknak a keresztény könyvkiadás aktuális helyzetéről.

A Szent István Társulat e könyvhét megrendezésével törekszik a nemzeti kultúra részét képező írásos, ökumenikus jellegű keresztény hagyomány ápolására és megjelenítésére.

Az olvasók a hét minden napján, a téren felállított dedikáló asztaloknál találkozhatnak a szerzőkkel, a könyvkiadók saját szervezésében a hét folyamán könyvbemutatókat tartanak a Stephanus Könyvesházban.

A Szent István Könyvhét bár budapesti rendezvény, a résztvevő kiadók újdonságait bemutató 24 oldalas Szent István Könyvklub segítségével – országos és határon túli terjesztésével – jócskán túlmutat egy pusztán Budapesten elérhető rendezvénynél.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére