Jelenlegi hely

Székesfehérvári Királyi Napok

Időpont: 2020. augusztus 14-23., 10:00–23:00
Helyszín: Székesfehérvár belvárosa

A megszokottnál szerényebben, de az ünnephez méltó keretek között emlékezik Székesfehérvár idén az állam- és városalapító szent királyra. Augusztus 19-én délután rendezik meg az Öreghegyi Mulatságot, a Bory téren idén is tartalmas programok várják a vendégeket.

A belvárosban ezen a napon a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál résztvevőinek tapsolhat a közönség. Augusztus 20-án és 21-én középkori hangulatot teremtünk a belvárosban: napközben hagyományőrző csapatok, régizenészek járják az utcákat, gólyalábasok is mókáznak majd a látogatók között.

Az Ágbogozó játék segítségével közelebbről is megismerhetik az Árpád-házi királyokat, lesz lovagi torna és királyi nyomozás, 20-án délután pedig a Fehérvári királyok menetében felvonulnak az óriásbábok az ünnepi díszközgyűlés helyszínére.

Augusztus 20-án és 21-én ismét látható a középkori élő sakk a Nemzeti Emlékhelyen, a fekete-fehér táblán a muhi csatát elevenítik fel fehérvári középiskolások.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére