Jelenlegi hely

Piros pünkösd - Hagyományok Háza

Időpont: 2021. május 23., 10.00
Helyszín: online esemény

Az aktuális családi programokért KATTINTS IDE!
Még több program (börzék, nyílt napok, babamama - és kismama programok, táborok, strandok, játszóterek stb.) ITT!

A tavasz mozgó ünnepe a május havi pünkösd, amit húsvétvasárnap utáni ötvenedik napon ünnepelünk. A Pünkösd a keresztény egyház születésnapja, amikor a Szentlélek leszállt az apostolokra, akik nyelveken kezdtek el beszélni, így hirdették az evangéliumot szerte a világban. Sok helyen tartanak ezen a napon búcsújárást, melynek legjelentősebb zarándokhelye Csíksomlyó lett.

Legismertebb pünkösdi népszokásunk a pünkösdi király-választás, ahol főként ügyességi próbatételek során a legrátermettebb legény egy évre kapta meg a királyi címet. A kislányok az énekes-dramatikus pünkösdi királyné-járás, más néven cucorkázás szokását termékenységvarázslással és adománygyűjtéssel kötötték össze; a kendő alatt vonult a díszesen felöltöztetett királyné és kísérői házról házra jártak köszöntő énekekkel.

A pünkösd hava a párválasztás és a bálok ideje volt. Egyes vidékeken a legények az ünnep hajnalán a kiválasztott lány ablakába pünkösdi rózsát tettek, máshol mátkatálat küldtek a lány családjának. A mulatság néhol a leány udvarán kiállított májusfa kitáncolással, ledöntéssel volt összekötve. 

A pünkösdi szokások tele voltak varázslattal. Úgy tartották, a Pünkösd hajnalán szedett harmattól a leányok szebbé váltak, a megtisztított kutak vize egész évre jó egészséget adott, a házakra és az istállókra tűzött zöld ágak pedig megvédték a termést az ártó szellemektől. 

Piros pünkösd vasárnapján ismét várjuk a kedves érdeklődőket online programsorozatunkra, melynek keretében együtt örülhetünk a tavasz megérkezésének. 

Zenei programként ajánljuk a Berka Együttes és a Bajkó Zenekar ünnephez kapcsolódó koncertjét és a népzenei „Akkor és most” gyönyörű moldvai dallamait. Folytatjuk egyházzenei koncertjeinket, ezúttal a pünkösdhöz kapcsolódó világi és szakrális népdalkincsünkből válogatva. A neves népdalénekeseink most tanítványaikkal együtt fakadnak dalra. A Magyar Állami Népi Együttes igazi csemegével készült erre a napra, a májusfa kitáncolás hagyományát elevenítik föl táncos összeállításukban.

Pünkösd ünnepéről és a hozzá kapcsolódó szokásokról az Erdélyi Hagyományok Háza közreműködésével Dr. Mohay Tamás, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének igazgatója és Dr. Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének tárvezetője tartanak érdekes előadást.

A természet patikája tavasszal megnyitja kapuit, erről a témáról Babai Dánieltől, a gyógynövények ismerőjétől informálódhatunk.

Készítsétek elő a kötényeket! Gasztronómiai sorozatunk folytatódik, három különböző pünkösdi finomság elkészítésének csínját-bínját mutatjuk be.

A gyerekeket tavaszi kézműves foglalkozásokkal és a Borsa együttes zenés-játékos összeállításával lepjük meg. Szénási Veronika a kisebbeknek, Navratil Andrea pedig a nagyobbaknak mond népmesét. Kikapcsolódásként pedig kattintsatok a sok izgalmas kérdést rejtő pünkösdi kvízre vagy az ünnep világába elrepítő kirakóra!
Jó szórakozást kívánunk!

Részletes program hamarosan

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Képmás Magazin
Családháló
NOE
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Ugrás az oldal tetejére