Jelenlegi hely

Nyitott Kapuk - Márai Sándor Művelődési Ház

Időpont: 2021. augusztus 27-28-29.
Helyszín: Márai Sándor Művelődési Ház, Budapest, I., Krisztina tér 1.

A Bem rakpart 6. alatti Budavári Művelődési Ház szeptembertől Márai Sándor Művelődési Ház néven folytatja tevékenységét a Krisztina tér 1. alatt a felújított Budai Polgári Casino impozáns épületében.

A Budavári Művelődési Ház tradicionális, megszokott programjainak szervezése mellett értékteremtő, innovatív kulturális tevékenység megvalósítására törekszünk a lehető legszélesebb korosztály és érdeklődési kör igényeinek kielégítésével. Kettős szerepet szeretnénk vállalni: egyrészt színesíteni szeretnénk Budapest kulturális színterét, ugyanakkor a feladataink között kiemelt helyen áll az első kerületi hagyományok ápolása is.

Az intézmény augusztus 27-28-29-én nyitott kapukkal várja az érdeklődőket. A programokat folyamatosan töltjük fel ide, a Facebook eseményekhez.

A programokon a részvétel ingyenes, ugyanakkor az épület befogadóképessége korlátozott. A beengedés érkezési sorrendben történik. A belépés védettségi igazolványhoz kötött!

Program:

16.00-17.30 „Budán lakni világnézet”. (Márai Sándor Budapestje). - Irodalmi műsor Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész előadásában
16:30 – 18:00 Szenior Örömtánc bemutató
19:00 – 20:00 Misztrál koncert
21:00 - 22:00 Jumping Matt & His Combo
Az épület körfolyosóin Kalas Zsuzsa festménykiállítását tekinthetik meg.

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére